Jovián György alkotásaiból nyílt kiállítás a püspöki palotában

Ciucur Losonczi Antonius

Az egybegyűlteket Lakatos Attila, a Patachich Látogatóközpont vezetője köszöntötte. Böcskei László megyés püspök reményét fejezte ki, hogy a kiállítás megszólítja majd az érdeklődőket, a kereső embereket: egy kicsit álljunk meg, és próbáljunk belenézni a világba, s talán meglátni úgymond a dolgok mélységét, a mögöttes üzenetet, fogalmazott. 

Örömének adott hangot, hogy ismét megvalósulni látszik az a kezdeti szándékuk, hogy megmutassák a szépet, az értékeset, a művészek különféle kifejezési módját. Másfelől pedig azért is fontosok szerinte a hasonló kiállítások, mert nemcsak munkákban gyönyörködhetünk, hanem művészekkel is találkozhatunk. Felfedezhetjük, hogy vannak olyan alkotók, akik kötődnek Váradhoz, a Partiumhoz, Erdélyhez, hiszen még akkor is, ha máshol élnek vagy tevékenykednek, a kötelékek nem szakadtak el. És rácsodálkozhatunk arra, hogy a Jóisten mennyi szépet és jót teremtett. Persze lehet, hogy a mostani tárlat témája kapcsán nem pont ez jut az eszünkbe, de gondoljunk csak arra, hogy Isten elégedett volt mindazzal a széppel és jóval, amit teremtett, s hova vezet az, ha nem becsüljük meg ezt az alkotói tervet. Nagyon könnyen kibontakozhat ugyanis valami más, pusztítás és pusztulás, hangsúlyozta az egyházmegye főpásztora.

Demeter Katalin konzul (Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa) arról beszélt: mennyire lényeges az, hogy egyszer visszatérjünk Nagyváradra, azok után, hogy bejártuk a világot, tapasztalatokat szereztünk, jelezve ezáltal, hogy nem feledkeztünk meg a kezdeti impulzusokról. Jovián György ugyan szilágysomlyói származású, de tanulmányait Váradon végezte, és karrierje elején a munkája is ide kötötte. Dolgozott a Viitorul gyárban és a színházban is, s jó, hogy az akkori kapcsolatai megmaradtak. Demeter Katalin ezután Szentágothai János agykutatótól idézett, arra utalva, hogy a modern művészek által megjelenített érzések, gondolatok később a technika vívmányaiként tűnnek fel, visszatükrözve minden ellentmondást és reményt, de ugyanakkor rettenetet is, melyet az emberiség átélt.

Műkritika helyett Horváth Bálint zeneszerző, tanár saját zongoradarabját játszotta a vernisszázson.