Megyei tanács

2023.04.12. 18:42

Beruházásokról szavaztak a rendkívüli megyegyűlésen

Rendkívüli közgyűlést tartott szerda délután a Bihar megyei önkormányzati képviselő-testület a megyeháza dísztermében. Öt határozati javaslat szerepelt a napirendi pontok közt, valamennyit egyhangúan megszavazta a plénum.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

Ciucur Losonczi Antonius

A hatodik határozati javaslat, mely arról szólt, hogy Bihar megye egy 36.516 négyzetméter nagyságú, Váradszentmártonban telekkönyvezett területet a metropolisz-körgyűrű építésének rendelkezésére bocsát, vissza lett vonva. Ilie Bolojan tanácselnök ezt azzal indokolta, hogy a román kormány egy olyan rendeletet fogadott el, mely segít abban, hogy olyan terveket lehessen megvalósítani, melyek területeknek az erdészeti alapból való kivevését is feltételezi. Míg eddig ugyanis az országos befektetések élveztek előnyt ebből a szempontból, mostantól a helyi és megyei projektek is. Ezért arra a telekre, melyet erdősítés céljából Szentmárton a megyének adott, már nincs szükség. Ugyanakkor ezzel a Pádis-Ponor-Ék út problémája is megoldódik, ami esetében nehézséget okozott 10 hektárnyi olyan földterületnek a rendelkezésre bocsátása, mely megfeleljen a Romsilva minden előírásának. Pénzt és időt tud tehát ezáltal megtakarítani a megye, és Bolojan ezért elmondása szerint telefonon köszönetet mondott Tánczos Barna miniszternek.
Két előterjesztés a nagyváradi repülőtérrel volt kapcsolatos, és ezek voltak az utolsó olyan elfogadásra váró anyagok, melyek szükségesek két, európai uniós finanszírozású befektetés megvalósításához: az egyik az 1. számú utasterminál bővítésére, a másik a leszállópálya meghosszabbítására vonatkozott. Utóbbi kapcsán területet kell kisajátítani Nagyürögd irányába és biztosítani ehhez a pénzkeretet, míg előbbi tekintetében a megyei tanács vállalta, hogy biztosítja azt a különbözetet, mely a nagyobb árajánlatból fakadt. Így már a reptér vezetése alá tudja írni a kivitelezési szerződést.
Egy másik határozattervezetnek a tárgya az Arad és Nagyvárad közti majdani gyorsforgalmi út volt, és partnermegállapodás aláírásáról szólt a Közúti Infrastruktúrát-kezelő Társaság és az érintett négy helyhatóság közt. Valószínűleg a hónap végéig megkötik az uniós finanszírozási szerződést a műszaki terv és a hatástanulmány kidolgozására. A projekt értéke közel 11 millió euró, melyet az infrastrukturális nagyberuházások programból (POIM) támogatnak, a kimondott munkálatok azonban már a szállításügyi területi programnak köszönhetően valósulnak majd meg, az unió következő költségvetési ciklusában. A hónap végéig benyújtják a környezeti dokumentációt, amit az hátráltatott, hogy Arad megye területén, Kisjenő város környékén a nyomvonal egyik területe a Natura 2000 hálózathoz tartozik. Várhatóan a nyár folyamán hirdethetnek közbeszerzési eljárást a kivitelezésre azt követően majd, hogy elkészült a hatástanulmány és a kormány jóváhagyta a műszaki-gazdasági mutatókat.
Az egyik előterjesztés egy társulási szerződés megkötéséről szólt Fugyivásárhellyel egy megemelt útkereszteződésnek az építése céljából a 767 J jelű megyei úton. Ilie Bolojan szerint erre a fugyivásárhelyi körgyűrű és a metropolisz-körgyűrű miatt lesz szükség, valamint Várad északi körgyűrűje miatt, és zökkenőmentessé teszi a közlekedést.
Végül a plénum a Bihar megyei könyvtár korszerűsítésének aktualizált műszaki-gazdasági mutatóit is jóváhagyta, melybe beletartozik a biharszentandrási, a váradszentmártoni és a fugyivásárhelyi tékáknak a modernizálása is, illetve ezeknek modern eszközökkel való ellátása. Az építkezési engedélyt már beszerezték, a jövő hét folyamán nyújtanak be pályázatot finanszírozásra az Országos Helyreállítási Alapból (PNRR).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában