2023.03.22. 13:30
Száz év elteltével ismét jezsuita szerzetes elmélkedett Váradújvároson
A nagyvárad-újvárosi római katolikus templom fennállásának 300. évfordulója alkalmából a Szent László plébánia missziós sorozatot hirdetett, melynek negyedik alkalmát március 21-én, kedden tartották. A 18 órakor kezdődött szentmise főcelebránsa és szónoka Jakabos Barnabás jezsuita szerzetes volt, a missziós alkalom témája pedig Misszió a lelki élet útján – missziós terület lehetőségei egy nagyváros főterén. Kribus Mónika kántor-karnagy orgonált.
Ciucur Losonczi Antonius
A megjelenteket dr. Kovács F. Zsolt váradújvárosi plébános üdvözölte. Arra hívta fel a figyelmet: Jakabos Barnabás szerzetes Marosvásárhelyről érkezett, és ahhoz a jezsuita rendhez tartozik, amelyhez Ferenc pápa is. Vásárhelyen ő a közösségnek az elöljárója, 2008-ban szentelték pappá, több helyen folytatott teológiai tanulmányokat, és jelenleg az országban éli és élteti a jezsuita lelkiséget. Az apropóját a meghívásának pedig az adta, hogy 100 évvel ezelőtt, 1923-ban, a templom 200 éves ünnepén szintén egy jezsuita atya, Pénzes István tartott missziós sorozatot, „és nagyon örülünk annak, hogy ebben az évben, templomunk 300 éves évfordulóján is, missziós sorozatunk keretében ugyancsak egy jezsuita atyát köszönthetünk a körünkben”.
Elmélkedésében Jakabos Barnabás viccesen azt kívánta: legyen akkor abból hagyomány, hogy százévente egy-egy jezsuita szerzetes prédikál Váradújvároson, s majd 2123-ban a most jelenlevők közül valaki mesélje el azt, hogy mit is hallott 2023. március 21-én este a Szent László plébániatemplomban. Megjegyezte: azért jött el, mert évfordulót ünnepel a templom, s a templom jelenti magát az épületet, de a közösséget is. Ugyanakkor fontos az, hogy ez a közösség nem szétszóródott, hanem összegyűl egy helyen. Tér és idő van tehát a Jóistennek adva egy közösség részéről, és úgy ünnepeljük az elmúlt száz éveket, hogy ez a közösség egy élő közösség, magyarázta. A jezsuita szerzetes szerint a legnagyobb nehézség az, amikor nem tudjuk és nem érezzük Istennek a jelenlétét, mert eltávolodtunk tőle. A teremtés hajnalán is az ember elbújt, mert valamilyen titokzatos rossz történt vele. Holott az Úr kereste őt, Ádám válasza azonban az volt, hogy elrejtőzött, mert szégyellte magát. Istentelen állapotunkban mi is magányosak vagyunk, és azt gondoljuk, divatos szóval élve, hogy „az élet ciki”. Szégyent érzünk, pedig Isten nem akar megszégyeníteni bennünket. Ádámot is hívta, kérte: hol vagy, gyere vissza hozzám!, mert Ő szeret minket, és egyik legfőbb tulajdonsága az, hogy irgalmas, hangsúlyozta Jakabos Barnabás. A megtérés egyik kulcsmozzanata pedig az, hogy időt adunk annak, aki örökkévaló, tette hozzá.
A záróének után kivételesen még körülbelül tíz percig együtt lehetett imádkozni a meghívottal. A jezsuiták ugyanis azt szokták mondani, ez a szerető figyelmesség imája, mivel a rendalapító Loyolai Szent Ignác, amikor megkérdezték tőle, hogy mit tenne, ha a legrosszabb történne vele, azt válaszolta, hogy szüksége lenne tíz percre, egy negyedórára azért, hogy még egyszer hálát adhasson Istennek.
