Színház

2023.02.04. 14:45

Több színész egy szereplőt keres

Gianina Cărbunariu Magyarosaurus Dacus című darabját mutatta be pénteken este a Szigligeti Színház Társulata a szerző rendezésében.

Forrás: Facebook/Szigligeti Színház Nagyvárad

Fotó: Vígh László Miklós

Pap István

Hogyan lehet Közép-Kelet-Európa és a Balkán 19. század végi, 20. század eleji történelmét elmesélni a színház nyelvén a 21. századi néző számára, lehetőleg két órás időtartamon belül? Fogós kérdés, de ha valaki ismeri Nopcsa Ferenc sorsát, akkor felfűzheti e térségek történelmét az ő élettörténetére. Erre az alapötletre épül Gianina Cărbunariu Magyarosaurus Dacus című darabja, melynek helytörténeti sajátossága az, hogy a drámaszöveg legalább részben Nagyváradon keletkezett a próbafolyamattal mintegy párhuzamosan.

Fotós: Vígh László Miklós

A remek alapkoncepció megvalósítását azonban már a kiinduláskor komoly akadály nehezíti. Nopcsa Ferenc báró élete – csakúgy, mint a térség történelme – meghökkentően változatos, viszontagságos és ellentmondásos, izgalmasabb, mint egy hollywoodi kalandfilm, és ha nem történne folytonos utalás arra, hogy ez egy dokumentumokon, valóságos tényeken alapuló alkotás (a színpad hátterében olykor korabeli újságcikkek, fényképek vannak kivetítve), a néző egész egyszerűen el sem hinné, hogy mindannak, amit a színpadon lát, valóságos alapja van. A báró sorsának csak egyetlen darabkájából is regényt lehetne írni, de éppen mert olyan gazdag volt az életútja, nehéz lehetett dönteni arról, hogy mit mutassanak meg belőle, és mit hagyjanak ki. Ezért aztán az alkotók sokat markolva megpróbáltak a lehető legtöbbet belezsúfolni egy lehetőleg kevesebb mint két órás előadásba. Érzésem szerint a feldolgozott anyag túlcsordult az előadás szabta kereteken. Sok a magyarázat, a felvezetés, a kontextusba helyezés, amivel ugyan értékes játékidőt lehet megspórolni, mert nem kell megjeleníteni azt, amit egyszerűen el is lehet mondani, de emiatt helyenként kifejezetten vontatottá, didaktikussá és kissé tudálékossá vált az előadás. Mindezzel együtt egészében sikerült kordában tartani a történéseket.

Egy ember, sok személyiség

A Magyarosaurus Dacus nem a múltba visszaröpíteni akaró, hanem a mából a múltba visszapillantó előadás. Az én értelmezésemben a szereplők tinédzserek, akik a nagybetűs Élet kapujában állnak. Laza, tarka vagy épp sportos öltözékekben feszítenek, hangoskodnak, reppelnek, modern zenét játszanak és hallgatnak, egymással viccelődnek. Személyiségük formálódóban van, még nem tudják, milyen úton induljanak el, és ebben a tetszőleges keresésben öltik magukra Nopcsa Ferenc különböző személyiségeit. Az erdélyi báró esetében ugyanis nem egyszerűen eltérő identitások egymásra hatásáról beszélhetünk, hanem gyakran egymást kizáró, önálló személyiségek meglétéről egyetlen emberben. Ezt a teljes önállóságot is érzékelteti az, hogy Nopcsa Ferenc személyiségeit nem egy, de tucatnyi színész adja elő. Sorra lép elénk a tudós, a vadász, a nemzeti hős, az antiszemita, a homoszexuális, a kém, a harcos, a trónvárományos, a néprajzkutató, a humanista, hogy a különböző, egymással érzelmi és érdekellentétben álló nemzeti identitások felvállalása miatt őrlődő főhősről már ne is beszéljünk.

Fotós: Vígh László Miklós

Káosz és remény

Az előadás nem akar hőst faragni Nopcsa Ferencből és nem is akar ítélkezni fölötte (mindkettőre lenne ok), hanem az ő személyiségein keresztül világít rá a báró saját korára jellemző problémákra és dilemmákra, amelyekre a mában is találunk analógiákat, itt utalnék csak arra, hogy Nopcsa Ferenc sürgetésére az Osztrák-Magyar Monarchia fegyvertámogatást ígért a szabadságharcos albánoknak. Az említett távolságtartásra módfelett alkalmas a dokumentarista jelleg, illetve az ugyancsak ironikus-távolságtartó, nem ritkán humoros, komikus színészi játék. A színészek maguk mondják el a színpadon, hogy szerepet játszanak el, sőt történik utalás arra is, hogy sorsolással döntötték el, ki játssza el egyik vagy másik szerepkört. A Nopcsa-személyiségek ricsajos veszekedése és ezzel együtt a történelem forgószele fokozatosan halkul el a háttérben az előadás hatásos zárójelenetében, míg a színpad előterében ott marad a humanista Nopcsa Ferenc. Az üzenet nyilvánvaló és reményt keltő: az egyéni és a történelmi sors káosza után talán mégiscsak talpon marad az ember emberségéért kiálló személyiség.

Fotós: Vígh László Miklós

A Magyarosaurus Dacus nem könnyen előadható, és nem könnyen befogadható darab, de mindenképpen érdekes lehet azok számára, akik nyitottak a nem szokványos színházi formanyelv iránt, de azok is élvezhetik, akik szeretik a kultúrtörténeti kuriózumokat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában