2023.01.26. 09:05
Az erdélyi magyarok mindennapjait foglalta kötetbe Botházi Mária
Botházi Mária Fűnyíró a Tündérkertben című könyvét mutatták be kedd délután a Bunyitay könyvtárban, a Magyar Kultúra Hete ünnepségsorozat utórendezvényeként, a RMDSZ nagyváradi nőszervezetének égisze alatt. A szerzővel Bozsódi-Nagy Orsolya beszélgetett, közreműködött még Thurzó Sándor József brácsaművész.
Ciucur Losonczi Antonius
A Koinónia Kiadó gondozásában megjelent kötet egyedi stílusú és témaválasztású írásai a hétköznapok erdélyi emberét láttatják különböző élethelyzeteiben, sok-sok humorral, iróniával, olykor pimaszul akár, de mindvégig derűvel és együttérzéssel. A szép számú érdeklődőt Székely Hajnal, az RMDSZ nagyváradi nőszervezetének elnöke köszöntötte, kiemelve azt, hogy a könyvet olvasva megtudhatjuk, milyenek az erdélyi magyarok, melyek közé szerinte a partiumiak is besorolhatóak, hiszen mi is „borkánnak” nevezzük a befőttesüveget és „blokknak” a tömbházat.
A Székelyudvarhelyen született, de 1997 óta Kolozsváron élő Botházi Mária egyetértett kérdezőjével, Bozsódi-Nagy Orsolyával abban, hogy a székelység és a kolozsváriság egyaránt tükrözi az erdélyiséget. A Fűnyíró a Tündérkertben szerzője hozzátette: Nagyváradnak is nagy rajongója, járt már nálunk, közeli barátai élnek itt, sőt, egy ideig váradi lakótársnője is volt. A Tündérkert pedig inkább egy szellemi, kulturális térnek a meghatározója, nem feltétlenül földrajzié, így Nagyvárad is beletartozik, hangsúlyozta Botházi Mária. Úgy vélte: a magyarországiakkal ellentétben, akik szinte állandóan sírnak, panaszkodnak és szomorúak, mi kevésbé vagyunk pesszimisták – talán azért, mert már hozzászoktunk ahhoz, hogy „mindig rossz volt”. És a boldogságunk egyik záloga az lehet, ha pozitív jövőképet teremtünk magunknak.
Arról is beszélt a meghívott: nem tudja igazán meghatározni, honnan ered a humorérzéke, „csak úgy van”. Bizonyára hatással voltak rá korai olvasmányélményei: a méltánytalanul elfeledett és nem annyira értékelt Méhes György munkássága, valamint Rejtő Jenő regényei, illetve édesapja is sokat viccelődött. Az is szóba került: erdélyi sajátosság, hogy vannak „átörökölt” korlátjaink, melyeket egyrészt mi állítunk magunk elé, másfelől pedig a társadalom kényszerít ránk. Ilyen például a szégyenkultúra, főleg a kisebb településeken. Inkább a nők az elszenvedői ezeknek, s adnak egy furcsa keretet a hétköznapjaiknak. Mert falun még mindig odafigyelnek arra, hogy egy nő lányként milyen ruhát vehet fel, hogyan viselkedhet egy bálban, kivel táncolhat, asszonyként pedig milyen a viszonya az anyósával. A nagyobb városokban inkább az vált ki szégyenérzetet, ha egy kisgyermek hisztizik az üzletben, és kisebbségi létünkből fakadóan önkéntelenül halkabban beszélünk magyarul, ha tömegben vagyunk, nehogy zavarjunk valakiket. Mindezek pedig belső feszültséget eredményezhetnek, mely társadalomlélektani szempontból vélhetően akkor oldódik majd fel, ha változik a korszellem, magyarázta Botházi Mária. Megjegyezte: ugyanakkor vannak olyan traumáink is, emberi dolgaink, melyek univerzálisak – a világon mindenhol léteznek, mert ott vannak a hétköznapokban, ilyen például a bürokrácia vagy amikor orvoshoz kell mennünk. És mi a megoldás arra, hogy ezeken a bosszantó tényezőkön túllépjünk? Jó válasz erre nincs, de az segíthet, ha nem foglalkozunk velük állandóan, mert ellenkező esetben élhetetlenné válnának a mindennapjaink.
A rendezvény végén fellépett Thurzó Sándor József brácsaművész, aki Bartók Béla Este a székelynél és Macalik Alfréd Menuetto preklasszikus stílusban című szerzeményét játszotta el hangszerén.
