Krisztus-hívők egységéért

2023.01.23. 08:42

A reformátusoknál folytatódott az ökumenikus imahét Nagyváradon

„Tanuljatok meg jót tenni: keressétek az igazságot.” (Iz 1,17)/ „Tanuljatok jót cselekedni, törekedjetek igazságra” (Ézs 1,17) mottóval imádkoztak Nagyvárad keresztény felekezetei a Krisztus-hívők egységéért január 15-23. között.

Ciucur Losonczi Antonius

Az utolsó előtti alkalomnak a nagyvárad-rogériuszi református egyházközség adott otthont vasárnap délután, ahol Kövendi István lelkipásztor köszöntött mindenkit. Ezúttal Herdeán Gyöngyi váradújvárosi református lelkésznő elmélkedett, illetve a történelmi magyar egyházak részéről rajta kívül még Pálos István római katolikus kanonok, Mátyás Attila evangélikus-lutheránus lelkész és Kardos József unitárius tiszteletes fogalmazták meg igei gondolataikat. Ugyanakkor imádkoztak a görögkatolikus és az ortodox egyházak, valamint a Messiás-hívő Zsidó Hitközség és a Tabor román pünkösdista gyülekezet képviselői is.

 

Lukács evangéliuma 18. fejezetének 1-től 8-ig terjedő verseire alapozta szószéki beszédét Herdeán Gyöngyi. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a benne leírt példázattal Jézus imádságra buzdít bennünket. Isten ugyanis mindig megengedi, hogy beszélgessünk vele, mert türelmes és van ideje ránk. Az az ember pedig boldog, aki tudja, hogy mekkora fegyver az imádságos bizonyságtétel. Az említett példázatban a bajba jutott ember elevenedik meg előttünk. Egy özvegyasszonynak senki sem akart segíteni, igazságot szolgáltatni. Ezért elment egy bíróhoz, akinek földi hatalma volt, de az is csak egy darabig hallgatta a panaszát, utána egyszerűen megunta, hogy foglalkozzon vele. Nem esett meg rajta a szíve, és nem gondolkodott el azon, hogy neki ez benne van úgymond a munkaköri leírásában. És noha ez egy kétezer éves történet, napjainkban is bármelyikünkkel, bármikor megtörténhet. Jézus azonban azt tanácsolja: ne a földi hatalmasságoktól várjunk segítséget, hanem tekintetünket emeljük feljebb, az ég felé, Istenre, akinek valódi hatalma van, és tudja, hogy mi az igazság. Bármilyen reménytelen helyzetben tudjuk tehát imára kulcsolni a kezünket, és hálát adni a mennyei irgalomért és megváltásért, hangsúlyozta a lelkipásztor.

Énekszóval magasztalta ezután az Urat a nagyváradi református kántorok egy csoportja (Nagy Judit Noémi, Orosz Otília, Varga Imre és Pop György). Felcsendült Joseph Haydn 26. zsoltárjának feldolgozása; majd egy régi magyar ének a 16. századból (Krisztusom kívüled nincs kihez járulnom), mely már a váradi 1566-os Énekeskönyvben is benne volt; végül pedig a Miatyánk románul, Ciprian Porumbescu által megzenésítve. Az istentisztelet az aznap éppen kétszáz esztendős nemzeti imánk, a Himnusz eléneklésével ért véget.

Az idei imaheti alkalmakon összegyűlt pénzadománnyal a Páli Szent Vince Társaság, illetve a Katalin-telepi lazaristák tevékenységét támogatják, akik a tavalyi évben 40 tonna élelmiszerrel segítették az ukrajnai háború áldozatait.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában