Emléknap

2023.01.28. 10:07

A holokauszt áldozataira emlékeztek a lorántffysok

A Holokauszt Nemzetközi Emléknapja alkalmából a vészkorszak áldozataira emlékeztek a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium diákjai és tanárai január 27-én, péntek délután. Szakács Zoltán iskolalelkész köszöntötte a megjelenteket, Takács Zoltán történelemtanár vetítettképes előadást tartott, majd a Shoahról Keren Schwartz beszélt, akinek mindkét férje túlélte a borzalmakat.

Ciucur Losonczi Antonius

Méltósággal emlékezett a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium közössége a holokauszt áldozataira péntek délután. A váradolaszi templomban összegyűlt diákokat és tanárokat Szakács Zoltán iskolalelkész két bibliai idézettel köszöntötte. Az 1. zsoltár harmadik versszakával arra utalt, hogy Izraelben létezik az Igazak fája, míg a Filippieknek írt levélből felolvasott igeszakasszal arra hívta fel a figyelmet, hogy az elhallgatott dolgokat, illetve azokat is, melyekről kevesebbet beszélünk, ismernünk kell, mert enélkül nem tudunk helyesen szeretni és megtalálni a közös nevezőt. Ugyanakkor ez szükséges ahhoz is, hogy empátiával, megértéssel forduljunk egymás felé, hangsúlyozta a tiszteletes.

A szerző felvétele

Takács Zoltán történelemtanár jelezte, hogy az ENSZ közgyűlésének határozata értelmében azért nyilvánították január 27-ét a Holokauszt Nemzetközi Emléknapjává, mivel ezen a napon érték el és szabadították fel az I. ukrán front katonái az auschwitzi koncentrációs tábort, a földi poklot, ahol több ezer félholt, legyengült embert találtak. Expozéjában az előadó arra kereste a választ: miért volt, és sajnos még létezik mindig antiszemitizmus a világon? Mit mond erről a Biblia, és mit tanít, üzen ma ez nekünk – melynek kapcsán elhangzott Edmund Burke azon híres kijelentése is, miszerint „A Gonosz diadalához elég csak annyi, hogy a jók tétlenek maradjanak”. Szó esett a holokauszt jelenségéről, Takács Zoltán a helyszíneken napjainkban tett személyes látogatásai alapján mutatta be az auschwitzi, a dachaui, a matthauseni haláltáborokat, valamint a jeruzsálemi Yad Vashem Emlékközpontot. A bemutatott videófelvételeken visszaemlékeztek túlélők, végül pedig napjaink Izraeljéről vetítettek képsorokat, egy kicsit annak is alátámasztásául, hogy a zsidóság valóban Isten választott népe, hiszen az évszázadok során elszenvedett megannyi tragédia, üldöztetés és megpróbáltatás ellenére ez a nemzet most is létezik, sőt, Izrael a világ egyik legfejlettebb állama.

A rendezvényen jelen volt a hármas állampolgársággal rendelkező Keren Schwartz, akinek első és második férje is végigjárta a haláltáborok poklát, túlélték azokat és megmenekültek. Az idő rövidsége miatt első férje megpróbáltatásairól szólt, rámutatva arra, hogy a túlélők többségéhez hasonlóan az ő hitvese sem akart beszélni hosszú ideig az átélt borzalmakról. Bár nyolc nyelven beszélt, amikor a nemzetiségéről kérdezték, soha sem mondta azt, hogy ő zsidó, mintha szégyellte volna a történteket, vagy attól félt volna, hogy származása miatt továbbra is diszkriminálják. Hosszú ujjú ingeket hordott, hogy ne látszodjon a karjára tetovált szám, magyarázta Keren Schwartz. Elhangzott az is, hogy valamennyi nép fiai közt vannak egyaránt rossz és jó emberek, a holokausztra pedig mindig emlékezni kell, hogy ne ismétlődhessen meg soha.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában