Segítség

2022.12.06. 13:47

Életmentő gyógyszerre gyűjtenek

P. Nagy Noémi

Továbbra is zajlik a gyűjtés Szabó István számára, aki ritka és súlyos betegségben szenved. Az 54 éves nagyváradi férfi élete két éve változott meg gyökeresen, és most szeretné, ha a sikertelen kezeléseket követően megkaphatná az egyetlen esélynek számító gyógyszert, amit viszont Romániában még nem fedez a biztosító, sőt nem is kapható, ezért külföldről kellene megvásárolni.

Szabó István 2019 óta küzd a Non-Hodgkin-limfómával, három kemoterápiás kezelésen és egy őssejt-átültetésen van túl. A harmadik kezelést követő kivizsgálás eredményei viszont azt mutatták, hogy a betegség nagyon agresszívvá vált, és a negyedik stádiumba került. Az itteni orvosok már semmilyen más megoldást nem látnak, csak egy olyan gyógyszeres kezelést, amit jelenleg Romániában még nem fedez az egészségügyi biztosítás és nem is kapható. Ezért a család saját erőből és az összegyűlt támogatásokból szeretné megvásárolni Németországból a kezeléshez szükséges Poteligeo nevű gyógyszert, ami 130.000 euróba kerül. Ebben az összegben benne van a teljes kezeléshez szükséges húsz infúzióadag, amit egy váradi magánklinikán adnának be Istvánnak. „Megkérném az összes ismerősömet, barátaimat, jóakaróimat, aki segíteni tudna bármilyen összeggel, utalja a megadott bankszámlaszámokra. Köszönöm szépen mindenkinek! Isten áldjon meg benneteket!” – kéri Szabó István.

Utalási lehetőségek

Név: Szabó István

RON: RO89BTRLRONCRT0528362002

BT PAY-0744289486 Szabó István

REVOLUT ID

revolut.me/ @istvn4h44

REVOLUT HUF:

LT86 3250 0285 9296 3613

REVOLUT RON: 

IBAN

RO85BREL0005525342400100

REVOLUT EURO:

IBAN

LT863250028592963613

Tüntessék fel hogy „donație-adomány” , hogy ne kelljen adót fizetni az összegyűlt pénzösszegre. Az Asociația Buni Prieteni Împotriva Cancerului Egyesület is Szabó István ügye mellé állt, így rajtuk keresztül a cégek is támogathatják őt nagyobb öszegekkel vagy a profitadójuk 20 százalékával.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában