Koncert

2022.12.06. 14:24

Apa és fia lesznek a szólistái a filharmónia koncertjének

Soron következő szimfonikus hangversenyét tartja december 8-án, csütörtökön 19 órakor a nagyváradi filharmónia az Enescu-Bartók teremben. Jankó Zsolt állandó karmester vezényel és ezúttal két meghívott szólista is lesz, gordonkaművészek, apa és fia: Marin Cazacu és Ștefan Cazacu.

Tóth Gábor

Bár a filharmónia elsősorban César Franck születésének 200. évfordulójára fókuszálva hirdeti ezt a koncertet, a műsor ennél összetettebb, változatosabb, mondhatni vegyes, több stíluskorszakot (barokk, klasszika, romantika) is egymás mellé állítva. Mozart Don Giovanni c. operájának nyitányát (1787) három rövidebb lélegzetű, ám színgazdagságban és technikában annál szélesebb palettájú szólógordonkás alkotás követi az említett Cazacuék váltott, majd együttes közreműködésével. Csajkovszkij Anyeginjéből (1878) Lenszkij II. felvonásbeli áriáját (Kuda, kuda…) gordonkával behelyettesítve hallhatjuk, majd szintén Csajkovszkijt, Pezzo capriccioso, op. 62 (1887) . Ezt Vivaldi 531-es Ryom-jegyzékszámú két szólógordonkás g-moll concertója követi (az 1720-as évekből). A műsor második felében szól majd a francia érett romantikát képviselő César Franck legismertebb műve, a d-moll szimfónia (1888).
Marin Cazacu csellóművész, művészeti menedzser, tanár, a George Enescu Filharmonikusok főigazgatója, mintegy három évtizede a Bukaresti Zeneművészeti Egyetem oktatója, régóta visszatérő vendég szólistaként a váradi filharmóniában. A közelmúltban, szeptember 30-án, tanítványaival közösen alapított híres Violoncellissimo gordonkaegyüttesével koncertezett itt legutóbb, épp 66. születésnapján. A Lenszkij-áriát 2009-ben játszotta már Váradon, fiával közösen pedig 2016-ban léptek fel legutóbb a filharmóniában. A Bukarestben, majd Bécsben tanult Ștefan Cazacu jövő januárban tölti 29. életévét, a legutóbbi Enescu-verseny III. helyezettje, emellett több rangos nemzetközi díjat is kiérdemelt, ország- és Európa-szerte koncertező fiatal csellista, 2020 óta a Bukaresti Zeneművészeti Egyetemen is tanít. Ő három éve lépett fel legutóbb Váradon, Haydn D-dúr gordonkaversenyével.
Mozart Don Giovanni-nyitánya az élete gyertyáját két végén égető címszereplő főhős sötét démonjait (d-moll) idézi meg indító alaptónusában (ugyanez a későbbi Rekviem alaphangneme is), s a továbbiakban fergeteges összegző hangulata rajzolódik ki az „operák operájának”. Opera követ operát a műsorban is, Csajkovszkij Puskin nyomán írott Anyeginjéből egy olyan részletet hallhatunk csellón megszólalni, melynek eredetijében a főszereplő szintén szerelmes férfi (ezúttal csak egyetlen nőbe): az idealista költő Lenszkij, az Anyeginnal megvívandó párbajra magányosan készülve, közelgő vesztét megsejtve idézi vissza Olga iránti érzéseit, elmerengve a sorson („Hová, hová tűnt el a tavasz napja…”). Csajkovszkij következő darabjának már a címe – Pezzo capriccioso (szeszélyes darab) – jelzi, hogy lesz benne ábrándos, érzelmes, komoly és virtuóz hangvétel egyaránt. Vivaldi nagyjából 300 szólóhangszeres versenyművet írt, 27 csellóversenye közül ez a g-moll az egyedüli, ami két szólógordonkás. Zenészek közt szállóigévé vált egy állítólagos Sztravisznkij-mondás, miszerint Vivaldi voltaképp csak egyetlenegy versenyművet írt meg, de azt viszont ötszázszor. Még ha Sztravisznkij konkrétan ilyet nem is mondott (bár tőle nem lenne meglepő), Vivaldi mindenesetre nagyon gyakran tagadhatatlanul önismétlő jellegzetes megoldásai, jól felismerhető stílusjegyei visszaköszönnek majd e kettős gordonkaversenyben is, melynek friss szélső tételei közt egy terjedelmében és érzelmességében is hangsúlyos lassú középrész foglal helyet. Végezetül jön majd az ünnepelt, a 200 éve, 1822. december 10-én született Liège-i César Franck, a párizsi Sainte-Clotilde orgonistája, akinek későre beérett műve e háromtételes szimfónia, ami kicsit liszti indíttatású, kicsit német lábakon áll, kicsit belgán francia, de különleges a maga egyedi, francki agyaggyúrósan motívumarc-rokonító nemében. A koncert itt némileg kerettörténeté válik, Mozart és Franck közös használatú d-molljával, mely mindkettejüknél végül is D-dúrban állapodik meg. Egyébként Jankó Zsolt idén áprilisban vezényelte már itt legutóbb ezt a Franck-szimfóniát, akkor francia szellősséggel szemben a mű németesen súlyosabb, anyagformálós-munkás oldala domborodott inkább ki. Jegyek a filharmónia pénztáránál, illetve a bilete.ro oldalon, információk: filarmonicaoradea.ro, facebook.com/filarmonicaoradea.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában