Támogatott tartalom

2022.12.08. 18:01

A HELLA új autóipari műszaki központot nyitott Nagyváradon

Fotós:

A központ 2022 decemberében kezdte meg működését, ám a tizenöt szakemberből álló alapcsapat már idén ősz óta dolgozik a HELLA-nak. A következő két évben a HELLA mintegy 100 alkalmazottat foglalkoztat majd Nagyváradon, akik elektromos autók számára fejlesztenek termékeket.

A világhírű autóipari beszállító, a HELLA ebben az évben megnyitotta nagyváradi tervező- és fejlesztőközpontját. Ez a negyedik ilyen profilú helyszín a HELLA Româniánál, a craiovai és a két temesvári központ után. Az új nagyváradi HELLA Műszaki Központ a következő két évben mintegy 100 szakembert fog alkalmazni, akik kezdetben a temesvári műszaki központban dolgozó kollégáikkal együttműködve fognak innovatív termékeket fejleszteni, majd ezen időszak végén önállóan fognak projekteket kidolgozni.

Az új központ december elején nyitotta meg kapuit, és máris 15 fős csapattal rendelkezik, amelynek tagjai a nagyváradi központ képzését támogató, temesvári HELLA Műszaki Központ projektjeiben vesznek részt.

                                                                                                                                                                                                                                                            

A nagyváradi szakemberek olyan megoldások kifejlesztésén dolgoznak elektromos járművek számára, mint az akkumulátor-kezelő rendszerek és a feszültségátalakítók.

Sebastian Nicoară lett az új nagyváradi központ igazgatója, eddig a temesvári HELLA Műszaki Központ teljesítményelektronikai fejlesztési részlegét vezette. A HELLA Romániában eltöltött 17 év tapasztalatával Sebastian Nicoară hozzájárul majd az új központ növekedéséhez, érvényesítve a vállalat globális stratégiáját és vízióját, amely stabil munkakörnyezetet biztosít, ahol a munkavállalók kiaknázhatják a bennük rejlő lehetőségeket, kapcsolódva egy olyan iparághoz, amely a jövő technológiáival rendelkezik. „Örülünk, hogy a HELLA új fejezetet nyithat egy olyan városban, mint Nagyvárad, ahol a partnereink támogatnak bennünket abban, hogy a helyi szakemberek közreműködésével egészségesen növekedjünk. Amint a kezdetekben Temesváron, ahol ma 800 alkalmazottat foglalkoztatunk, globális csapatokkal dolgozunk együtt és függetlenek vagyunk a projektmenedzsmentben, úgy Nagyváradon is a növekedés a cél. Az itt kifejlesztett termékek, amelyek a HELLA belföldön és világszerte működő gyáraiban készülnek majd, a legújabb autómodelleket fogják felszerelni, így nagyváradi kollégáink büszkék lehetnek arra, hogy munkájuk eredménye megtalálható lesz a jövő autóiban” – mondta Sebastian Nicoară.

A nagyváradi műszaki központ karrierlehetőséget kínál fiataloknak, friss diplomásoknak és hallgatóknak, valamint tapasztalt szakembereknek, akik vezetői pozíciókat tölthetnek be. A munkaterületek közé tartozik a szoftver-, hardver- és gépészmérnöki tevékenység, de a projektmenedzsment vagy a minőségügy és a funkcionális biztonság is, a HELLA-termékek biztonságáért való felelősség tükrében. 
Az autóipari vállalatnak öt tervezési és fejlesztési központja, egy adminisztratív központja és három üzeme van hazánkban, Temesváron, Aradon, Lugosban, Craiován, Iaşi-ban és Nagyváradon, mintegy 5000 alkalmazottal.

Fotós: Silviu Filip

A HELLÁ-ról

A HELLA nemzetközi autóipari beszállító a FORVIA égisze alatt működő, tőzsdén jegyzett vállalat. Ezen a csoporton belül a HELLA képviseli a nagy teljesítményű világítási és elektronikai technológiát az autóiparban. Ugyanakkor a vállalat a Lifecycle Solutions üzletágon keresztül széles körű szolgáltatás- és termékportfóliót kínál a műhelyek és autóalkatrész-boltok, valamint a speciális járműgyártók számára. A HELLA világszerte több mint 125 helyszínen 36.000 embert foglalkoztat, és a 2021/2022-es pénzügyi évben 6,3 milliárd eurós bevételt ért el.

Fotós: Silviu Filip

A FORVIÁ-ról

A FORVIA egyesíti a Faurecia és a HELLA egymást kiegészítő technológiáit és ipari előnyeit. A FORVIA több mint 300 ipari telephellyel és 77 tervező- és fejlesztőközponttal, 150.000 alkalmazottal, köztük 35.000 mérnökkel több mint 40 országban, egyedülálló és átfogó megközelítést kínál az iparág mai és jövőbeli kihívásaira. A FORVIA hat üzleti csoportból, 24 termékcsaládból és több mint 14.000 szabadalmat tartalmazó erős portfólióból áll, és kész arra, hogy a világ vezető autógyártói számára az innováció és az integráció területén célzott partnerré váljon. A FORVIA célja, hogy előrelátó projektek révén ösztönözze a mobilitás átalakulását.

Fizetett hirdetés! CH 2179

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában