Munkálatok

2022.10.01. 12:39

Sportlétesítmények építése miniszteri szemmel

A nagyváradi tanuszoda munkálatai jól haladnak, a Kolozsvári úti sporttelep építése nem, állapította meg pénteki terepszemléjén Cseke Attila fejlesztési miniszter.

Pap István

Két fontos sportlétesítmény épül Nagyváradon a fejlesztési minisztérium pénzéből: a tanuszoda az Antonio Alexe sportcsarnok mögött és a sporttelep a Kolozsvári úton a Motorul focipálya mellett. A beruházásokat finanszírozó minisztérium vezetője, Cseke Attila pénteken meglátogatta ezeket az építkezéseket, megállapítva, hogy míg a tanuszoda munkálatai jól haladnak, az alapok már le vannak öntve, addig a sporttelep megvalósítása alig haladt előre valamit, annak ellenére, hogy a kivitelező állítása szerint a munkálatoknak már a negyven százaléka elkészült. „Ha a kivitelező két-három héten belül nem mozgósítja magát, akkor nagy esély lesz arra, hogy szerződést bontunk. A kivitelezési határidő január hónap, de véleményem szerint ott nem lehet januárig befejezni a munkálatokat. Ha a kivitelező példaértékűen mozgósít az elkövetkező hetekben, akkor megpróbálunk együtt tovább menni, de ha nem, akkor szerződést bontunk, újra összeállítjuk a dokumentációt, és találunk egy komoly kivitelezőt, aki befejezze azt a beruházást” – mondta Cseke Attila. Ennek a projektnek a kivitelezői a TPS Engineering & Asociatii, a Concrete & Design Solutions és a Constructim cégek. A Kolozsvári út 202. szám alatt egy sporttelep épül, amely három focipályát, egy öltözőt és ötven férőhelyes parkolót foglal magában. Ezzel párhuzamosan a váradi önkormányzat felújítja az egykori Motorul sportpályát. Miután elkészül mindkét beruházás, egy közel 13 ezer négyzetméteres sportlétesítmény lesz ott, melyet egyesületek, sportklubok és sportolni vágyó civilek is használhatnak majd.

 

Jól halad

A tanuszoda építkezésénél nincsenek hasonló problémák, noha a kivitelés itt is csúszik, de ennek objektív okai vannak: át kellett helyezni az építkezés helyszínén található közmű vezetékeket. Cseke Attila elmondta, hogy a kivitelezési határidő jövő év áprilisa, és a kivitelező Da Vinci Construct Proiect cég vállalta is, hogy tartani tudja ezt a határidőt, de a miniszter hozzátette, hogy végül is az sem baj, ha csak júniusra készül el a tanuszoda, a fontos az, hogy jövő nyáron már átadhassák használatba. Itt a munkálatoknak mintegy tizenöt százaléka készült el. A létesítmény sportesemények lebonyolítására nem, hanem kifejezetten csak úszásoktató tevékenységek lebonyolítására alkalmas. A változó mélységű medence 25 méter hosszú és 12,5 méter széles lesz, egyszerre hatvanöt gyerek és oktató használhatja majd. Az egy emeletes épületben esznek természetesen öltözők is. Az épületet a medence két oldalát tartó, fából készült boltívekkel fedik le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában