Megemlékezés

2022.10.06. 19:00

Főhajtás a mártírok előtt

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös szervezésében emlékeztek a polgárok nemzeti gyásznapunkon az aradi vértanúkra Nagyváradon, Szacsvay Imre mártír jegyző szobránál.

Fotó: Alexandru Nițescu

Pap István

Kellemes őszi időben gyűlt össze több mint félszáz váradi polgár csütörtökön délután öt órakor Nagyváradon Szacsvay Imre szobornál, hogy tisztelegjenek az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc mártírjainak az emléke előtt. Az EMNT és az EMNP közös szervezésében megtartott megemlékezés első szónoka Demeter Katalin, Magyarország kolozsvári főkonzulátusának konzulja volt, aki beszédében hangsúlyozta: az aradi tizenhármak hősök voltak, akik a nemzet ügyéért adták oda az életüket. „A hős nem az, aki meghal a hazájáért, ennél sokkal többet tesz: él érte. Ebbe az is belefér, hogy amikor kell, a legdrágábbat, az életét is odaadja. Az aradi tizenhárom minden tagja ilyen hétköznapi hős volt, személyes példájukkal vezették a rájuk bízottakat, és az utolsó pillanatokig gondoskodtak róluk, amikor pedig eljött az idő, tiszta lelkiismerettel, bátran néztek a halál szeme közé” – mondta. Kifejtette, hogy a szabadságharc leverésével nem veszett minden oda, hiszen „Világos és Arad csak állomás volt azon az úton, amely a jobbágyfelszabadításhoz, a népképviseleti országgyűléshez, a nemzeti őrsereghez és a nemzeti bankhoz vezetett. Az abszolutizmus önkényuralma megnyerhette ugyan a háborút, de nem nyerhette meg a békét. A szabadságharc emlékéből erőt merítő passzív ellenállás végül elvezetett a kiegyezéshez, mely a márciusi ifjak tizenkét pontjának többségét valóra váltotta” – fejtette ki a konzul. 

Népek összefogása

Firtos Edit és Szabó Eduárd, a nagyváradi Szigligeti Színház színészei az alkalomhoz illő, rövid összeállítást mutattak be, majd Csomortányi István, az EMNP elnöke szólt az egybegyűltekhez. Beszédében kiemelte, hogy az elmúlt fél évezredben Magyarország az orosz, a török és a német nagyhatalom terjeszkedési törekvésének földrajzi metszéspontjában volt, és az elmúlt ötszáz év az ezen hatalmak ellen vívott folyamatos szabadságküzdelem dicsőségtörténete. Kiemelte, hogy nemzeti hőseink nem csupán Magyarországért, hanem a Kárpáthaza népeinek szabadságáért küzdöttek. „Mert a szabadság ügye a jóakaratú embereket nemzetiségtől és származástól függetlenül összeköti, és nem elválasztja” – fogalmazott a szónok, kiemelve, hogy beszédes példája ennek az Aradon kivégzett tizenhárom katonai vezető, akik közül csak négyen voltak magyarok, a többiek között volt német, osztrák, szerb, horvát és örmény származású is. „Mégis mind a tizenhárman magyarokká lettek, és ez a tény bennünket soha nem múló tiszteletre kötelez” – tette hozzá. 

Forrás: Alexandru Nițescu

Majd mondandóját aktuálpolitikai síkra terelve az ukrajnai háborúról szólva kifejtette: „ahhoz a háborúhoz, amely a közvetlen szomszédságunkban zajlik, nekünk semmilyen érdekünk nem fűződik, nem értünk vívják, de az árát már most is mi fizetjük, s nincs aki megmondaná, még mekkora terheket kell majd elviselnünk miatta.” Ezt követően azt hangsúlyozta, hogy a szabadság megőrzésének leghatékonyabb eszköze a Közép-kelet európai népek együttműködése. „Ha mi, Közép-Európa kis nemzeteinek tagjai egymás ellen vétünk, magunk ellen cselekszünk, mert hogyan is harcolhat valaki a maga szabadsága érdekében, ha közben elveszi másokét?” – tette fel a retorikus kérdést a politikus. Végezetül elmondta, hogy a közösség megtartó ereje és alapja az önfeláldozás, az önzetlenség és az egyéni érdekek háttérbe szorítása a közösségi érdekekkel szemben. Ezt üzenik nekünk az aradi vértanúk. „ez az üzenet világos, és magunk dobjuk el saját sorsunk jobbulásának lehetőségét, ha nem értjük meg. Létezni sokféleképpen tudunk, ugyanakkor meggyőződésem, hogy élni csak egymásért és csak szabadon lehet” – zárta szavait a pártelnök.

A továbbiakban a Váradi Dalnokok rövid műsora, majd a koszorúzás következett: koszorút helyezett el a Szacsvay Imre szobor talapzatához Tőkés László elnök vezetésével az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, majd Demeter Katalin konzul, továbbá az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőségének a tagjai Csomortányi István pártelnökkel az élen, Vitéz Weinmann József, Bihar megye 56-os törzskapitánya, a Partiumi Keresztény Egyetem diákjai. Végezetül a polgárok helyezték el a kegyelet virágait a talapzatnál. A rövid, egy órás megemlékezés a Himnusz eléneklésével zárult.

Fotós: Alexandru Nițescu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában