Oktatás

2022.09.23. 07:02

Tanügyi témákról is vitáztak a megye közgyűlésén

Szeptemberi rendes gyűlését tartotta csütörtök délután a megyeháza dísztermében a Bihar megyei önkormányzat képviselő-testülete. A napirendi pontok közt több tanügyi témájú előterjesztés is szerepelt, melyek vitát gerjesztettek.

Ciucur Losonczi Antonius

Az egyik határozati javaslat a Bihar Megyei Kulturális Központ működésének és szervezeti diagramjának az elfogadására vonatkozott. Călin Gal, a Bihar Megyei Tanács alelnöke kifejtette, hogy erre az Állami Számvevőszék ellenőrzése nyomán van szükség, ugyanis kiderült, hogy nem felel meg a vonatkozó törvényeknek az, hogy a Francisc Hubic Iskola szekcióin 22 tanár dolgozik, ezért őket szakértőkként kell a továbbiakban foglalkoztatni. Nem módosul a bérrácsuk, csupán a funkciójuk elnevezése változik, magyarázta Gal. Bujor Chirilă, a szociáldemokraták frakcióvezetője tiltakozott, azzal indokolva ezt, hogy információi szerint az ott dolgozó tanárok ezzel nem értenek egyet, mert pedagógusként kötöttek velük egyéni munkaszerződéseket, s ebben a szakmában építettek maguknak karriert, ráadásul az 1950-es években a Francisc Hubic Iskolát tanintézményként alapították. Borsi Imre Lóránt RMDSZ-es frakcióvezető jelezte, hogy ők tartózkodni fognak, illetve konzultálni szeretnének jogászokkal. A vitához Carmen Soltănel, az önkormányzat főjegyzője is hozzászólt, aki kijelentette, hogy az előterjesztést kedvezően véleményezte, többek közt azért, mert a Francisc Hubic nem része az iskolahálózatnak. Végül a határozattervezet 6 RMDSZ-es és 3 PSD-s tartózkodással el lett fogadva.

Két másik, szintén a liberálisok szavazataival átment előterjesztés a duális képzéssel volt kapcsolatos. Az egyiknek az volt a tárgya, hogy a plénum elvi beleegyezését adja ahhoz, hogy konzorciumba tömörüljenek a megyei tanács, a váradi polgármesteri hivatal, az állami egyetem, a szakiskolák és szaklíceumok, valamint a jelentősebb Bihar megyei vállalatok a duális képzés fejlesztése érdekében. A másik előterjesztés pedig arról szólt, hogy a képviselő-testület feljogosítja a megyei tanács elnökét arra, hogy az épülő speciális oktatási campust duális oktatási központtá konvertálja. Utóbbit Bolojan azzal indokolta, hogy az utóbbi években kevesebb sajátos nevelési igényű gyermek született, így a campuson épülő ingatlanok túlméretezettek lennének ebből a szempontból, viszont minden olyan infrastruktúra rendelkezésre áll majd (tantermek, ebédlő, bentlakás, könyvtár, műhely), melyek szükséges egy duális oktatási központ működtetéséhez. Ráadásul a campus szomszédságában létesül a technológiai és tudományos ipari park, a szaktantárgyakat pedig a nagyvállalatoknál dolgozó mérnökök és mesteremberek tanítanák, „nem olyanok, akik el vannak rugaszkodva a valóságtól”.

Kéry Hajnal RMDSZ-es tanácsos, főtanfelügyelő-helyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy 2016-ban és 2017-ben is az előző megyevezetés megbízásából szakértői jelentések készültek a Bihar megyei speciális oktatás helyzetéről, és ezen jelentések alapozták meg azt a döntést, hogy létesüljön egy speciális oktatási campus. Ugyanakkor a tervezésnél és kivitelezésnél tekintettel voltak arra, hogy a sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekek szükségleteihez mérten alakítsanak ki termeket, és biztosítsanak didaktikai eszközöket, melyeket a tömegoktatásban nem tudnának hasznosítani. „A duális központ számára lehetne máshol épületeket emelni, a speciális oktatási campus feláldozása nélkül” – vélekedett Kéry Hajnal.

Ilie Bolojan azt válaszolta: személyesen nem látta az említett tanulmányokat, és egyetért azzal, hogy jobb körülményeket kell teremteni az SNI-gyerekeknek, de nem ígérheti meg azt, hogy egyik napról a másikra elő tud állni egy vonatkozó projekttel. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában