Ünnepi mise

2022.08.17. 07:02

Templombúcsút ünnepeltek a székesegyházban

Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én, hétfőn ünnepi miserend volt a nagyváradi székesegyházban. A 18 órakor kezdődött búcsús szentmisét az összetartozás fontosságát kiemelő Böcskei László megyés püspök mutatta be, szentbeszédet mondott Iványi László orosházi esperes-plébános, tb. kanonok.

Ciucur Losonczi Antonius

Az ünnepi szentmise bevezető részében Böcskei László megyés püspök kiemelte, hogy amikor a Boldogságos Szűzanya mennybevételére gondolunk, illetve az ő feladatvállalásaira, akkor elmondhatjuk róla azt, hogy az alázatosságával és a hűségével új fejezetet nyitott az emberiség életében. Igent mondott Isten tervére, és a világnak ajándékozta a Megváltót. A mostani zűrzavaros időkben pedig különösen szükség van valakire, aki megmutatja a megújuláshoz vezető utat. Jó és szép volna tehát, ha ez az alkalom – amikor a keleti és nyugati keresztények együtt ünnepelnek – mindenki számára meghozná a megújulás reményét, és egy olyan fejezetet nyitna a történelemben, melyben béke, megértés, elfogadás és szeretet van. 

„Higgyünk abban, hogy Isten ma is megadja ezt a csodát, de ehhez magunkba kell tekintsünk, vállalva a megtérés útját, és el kell kezdenünk megváltozni ott, ahol élünk. Kérjük ehhez Mária segítségét, hogy az ő támogatásával, rajtunk keresztül és általunk is megújulhasson a világ” – tanácsolta a főpásztor.

 

Az evangéliumi szakasz Szent Lukács könyvéből szólt. Elmélkedésében Iványi László orosházi esperes-plébános úgy fogalmazott: több értelemben is hazatért, noha csak harmadjára van jelen a székesegyházban, és az előző két alkalommal csak turistaként nyílt erre lehetősége. Egyrészt azért, mert a történelmi nagyváradi egyházmegye legtávolabbi magyarországi plébániájáról érkezett, másfelől pedig amiatt, mert mindenki, aki Mária házába jön, otthon érezheti magát. „Lélekben mindig maradjunk ott, legyünk máriás lelkületűek és mi is fogadjuk be őt az otthonainkba. Szoktassuk szemünket a máriás fényhez, hogy majdan mi is a mennyországba jussunk” – fogalmazott.

A tisztelendő beszélt arról is: Szűz Mária elszenderedéséről ugyan a Szentírás nem tesz említést, viszont a szent hagyományok szerint az apostolok Efézusban, Szent János házában, Mária halálos ágyánál gyűltek össze. Voltak, akik csak a temetés után érkeztek meg, mivel távolabbról kellett odaérniük, ezért felnyitották a sírt, hogy legalább a holttestet lássák. Ott viszont csak élő rózsákat találtak. De hová lett a Szűzanya? Kedves volt Isten előtt, ezért Isten elvitte, és emiatt nincs Máriának sehol a földön sírja. És hová vitte? A mennyországba, ahol a Krisztusban megtestesült és megdicsőült Isten van.

A szónok arra is felhívta a figyelmet, hogy Szent Gellért püspök javaslatára mi magyarok Boldogasszonynak is nevezzük a Szűzanyát. De mitől volt boldog? Attól, hogy hitt annak beteljesülésében, amit az Úr mondott neki. A hite által lett tehát boldog, és azért, mert annak a nagy titoknak a tudója volt, hogy a szíve alatt hordozta Jézust, a világ megváltóját, magyarázta az orosházi plébános.

Az elhangzottakért, valamint mindenkinek, aki közreműködött abban, hogy az ünnep felemelő és lelki élményekben gazdag legyen, Fodor József általános helynök mondott köszönetet. A zenei szolgálatot a Kristófi János karnagy által vezényelt Szent László Ének- és Zenekar látta el, illetve nemcsak ő, hanem a fia, Kristófi László is játszott az orgonán.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában