ADLO

2022.08.05. 11:00

Szolgálati lakások Nagyváradon

BN-összeállítás

Haladnak a munkálatokkal az első, szolgálati lakásokat magába foglaló ötemeletes tömbháznál, amit a Nagyváradi Helyi Fejlesztési Ügynökség (ADLO) építtet a váradi körgyűrű mellett, az Ovid Densușianu utcán. Az építési munkálatokkal huszonöt százalékban készültek el: kiöntötték a második emelet tartópillérjeit, következik az itt levő födém, majd a harmadik emeleti tartópillérek kiöntése. A tömbház földszintjén lesz majd a főbejárat és tíz lakás, ezek közül kilenc egyszobás és egy kétszobás. Szintén a földszinten kap helyet a hőközpont is. Az első emeleten már tizenegy lakás lesz, tíz egyszobás és egy kétszobás, és ez a beosztás érvényesül majd a felsőbb emeleteken is. A lépcsők mellett egy lift is lesz.

Mint arról már többször beszámoltunk, a helyi önkormányzat összesen három, egyenként 65 lakásos tömbház építését tervezi a Densușianu utcán. Az első tömbházat ez év decemberéig kell befejezzék, a másik két tömbház építési munkálatait a következő időszakban kezdik el. A lakásokat a városban tevékenykedő cégek bérelhetik kedvezményes áron, és biztosíthatnak lakhatást ezáltal a városban lakással nem rendelkező alkalmazottaiknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában