Kiállításmegnyitó

2022.07.18. 09:00

Közös tárlat a Tibor Ernő Galériában

Az alkotás öröme címmel nyílt új kiállítás a nagyváradi Tibor Ernő Galériában, Barbici Éva és Mierluțiu Emilia munkái tekinhetők meg. A tárlatot Csathó Töhötöm, a galéria művészeti vezetője nyitotta meg.

Törő Enikő

Két nyugdíjas művész, Barbici Éva és Mierluțiu Emilia közös tárlata nyílt meg a Kanonok-soron lévő alagsori galériában a napokban. A megszokottnál nagyobb létszámú közönséget Csathó Töhötöm, a galéria művészeti vezetője köszöntötte. Beszédében kiemelte, hogy az érdeklődők nagy száma azt mutatja, hogy nagyon sokan kedvelik a művészetet és azt, hogy a művészet egy olyan értéket képvisel, ami pozitív érzésekkel tölti meg a lelket. ,,Vannak értékek, amihez nem kell pénz és nem kell vagyon, ilyen érték például az, hogy képesek vagyunk meglátni a szépet és próbáljuk megőrizni azt” – tette hozzá. Köszöntője után bemutatta a művészeket, akik festményeket, szőtteseket és agyagkerámiákat állítottak ki a galériában. Egyébként mindketten a Tibor Ernő Galéria alkotóközösségének a tagjai és nyugdíjas éveiket élik.

Barbici Éva elmondta, hogy úgy gondolja későn kezdte el ezt a ,,hobbit”, a festészetet, de már ez tölti ki a nyugdíjas életét. Úgy érzi, hogy feldobja a festés, és nagyon boldoggá teszi azt, hogy egy ilyen közösség tagja lehet. ,,Vászondarabokon örökítem meg azt, hogy hogy látom a világot” – magyarázta. Mierluțiu Emilia arról beszélt, hogy a körülötte lévő világból inspirálódik, figyel az őt ért benyomásokra és ezeket használja fel a művészetében. Így készülnek el a szőttesek és az agyagkerámiák, amiket elkezd, s idővel alakulnak, sokszor nem is tudja előre, hogy mit formál meg. A kiállítás július 23-ig tekinthető meg.

A kiállításmegnyitóra a Sola Fide Keresztény Kulturális Csoport zenés-verses műsorral készült. A megnyitót szeretetvendégség követte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában