Bemutató

2022.06.23. 12:15

Verset festek: Bemutatták Szilágyi Ferenc Hubart kötetét

Fotó: Pikó Stefánia

Pikó Stefánia

Műfaj és tematika tekintetében változatos, terjedelmet tekintve pedig igencsak vaskos kötete jelent meg az érmihályfalvi Szilágyi Ferenc Hubartnak. A Verset festek című kiadvány bemutatóját kedd délután tartotta az eseményt szervező Pro Partium Egyesület a Szent László Napok keretében, a szerzővel Dénes László beszélgetett. A kötet csaknem kétszáz költeményt tartalmaz, amelyek a természeti lírától a humorig, a szerelmes versektől az ars poeticán keresztül az egészen komoly, a magyar nyelvért, a magyarság megmaradásáért aggódó költészetig terjednek. Ahogyan arra Dénes László felhívta a figyelmet, a szerkesztő kronológiai sorrendben helyezte el a verseket, az első megszületésének dátuma 2016. szeptember 2., az utolsóé pedig 2018. november 24., ezáltal az embernek olyan benyomása lehet, mintha verses naplót venne kézbe. Többen írnak ma már verseket, mint ahányan olvasnak – ezzel a vezérgondolattal szólította meg a közönséget Szilágyi Ferenc Hubart, mielőtt azonban rátért volna meglátásaira a kortárs líra kapcsán, megköszönte a szép számú érdeklődők jelenlétét, akik a hőség ellenére is örömmel elmentek a találkozóra. A szerző elmondta, bár költeményei között akad néhány szabadvers, ő a kötöttebb formák híve, ugyanakkor úgy véli, nem kellene minden verset úgy megkomponálni, hogy annak tartalma csak kevesek számára megfejthető, ehhez társul a szabad forma, ami végül azt eredményezi, hogy nem jön át az üzenet, és az olvasónak még egy kellemes esztétikai élménye sincsen, hiszen nincs a verseknek ritmusa sem. Szóba került, hogy a vers- nek nem feltétlenül kell, hogy története legyen, mivel nem minden költemény epikus, de akkor mindenképp lennie kell valamilyen lírai gondolatnak. Dénes László a költő közéleti ügyekhez való viszonyulására is rákérdezett, melyek egyértelműen tükröződnek verseiben – reflektál például a mostanában jellemző, Magyarország irányába tanúsított, ellenséges nyugati attitűdre. Ahogyan egy korábban készült interjúban is elhangzott, a szerző úgy véli, az igazi szépirodalmi alkotó nem engedi meg, hogy a politika befolyásolja művészetét. Ez nem jelenti azt, hogy nem szabad saját nézeteit, meglátásait verseiben kifejezze, de azt mindenképp, hogy az alkotás célja soha nem lehet politikai, és nem tükrözhet pártpolitikát. A költő verseiből is felolvasott a délután folyamán, úgy válogatva, hogy a közönség az igazán személyes, szerelmes versek, illetve a hazaszeretetről árulkodó, a „nagyobb képpel” foglalkozó alkotások közül is hallhatott néhányat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában