Színház a színházban: nyári bohózat az Árkádia színpadán

Pikó Stefánia

Mi tagadás, a szórakozásé volt a főszerep múlt hétvégén Nagyváradon, a jobbnál jobb programkínálat sokaknak okozott fejtörést: Honeybeast-koncertre menjünk vagy a Játék a kastélyban bemutatójára? Bárhogy is döntött az ember, az biztos, hogy nem járt rosszul. Aki a színház mellett döntött, Molnár Ferenc drámaíró komédiáját tekinthette meg Balogh Attila színművész rendezésében az Árkádia színpadán.

Hamar harsány hahotázás töltötte meg a bábszínházat, bár a kritikusabbak érezhették az építkezést a cselekmény előrehaladtával a humor és az izgalmak terén is. Az olasz nyaralóban zajló bonyodalmakat, amelyeket persze, mint általában, a szerelem okozott, Hunyadi István (Turai), Szotyori József (Gál), Scurtu Dávid (Ádám), Csatlós Lóránt (a lakáj), Trabalka Cecília (Annie), Sebestyén Hunor (Almády) és Tőtős Ádám (a titkár) játékában kísérhettük figyelemmel. Nem is feltétlenül kell olyan korábban bemutatott előadásokra gondolni, amelyeket máshonnan érkező, a váradi színészi gárda számára többnyire idegen rendező vitt színpadra, hogy megállapítsuk, kiemelkedően jóra sikeredett a szereposztás – nem véletlenül, hiszen máskor Balogh Attila is együtt játszik a művészekkel, le sem tagadhatná, hogy ismeri őket. 

Az elsőként megjelenő Turai-Gál, majd a darab a darabban módjára előadást próbáló Annie-Almády páros is szereposztói telitalálat volt. Hunyadi István a tőle megszokott magas színvonalon hozta a gyors észjárású, hiú, mégis jóindulattól vezérelt, a többiek fölött atyáskodó Turai szerepét, Szotyori József pedig annak ellenére is szerethetővé tette Gált, hogy az jóformán semmit nem tett a cselekmény ideje alatt. Trabalka Cecília hitelesen hozta az álnaiv, majd bekeményítő gróf-feleséget alakító kisasszonyt, akinek látszólagos naivságáról és ártatlanságáról hamar lehullott a lepel. A leghálásabb szerep talán Sebestyén Hunornak jutott, aki az eddigiektől eltérő karaktert formálhatott meg, és mint kiderült, nevettetőként is remekül megállja a helyét. Scurtu Dávid színművésznél megfelelőbbet nem is találhattak volna a még tapasztalatlan, álmodozó művészlélek szerepére. Csatlós Lórántnak a lakáj szerepében sok alkalma nem jutott tehetsége megcsillogtatásához, ahogyan Tőtös Ádámnak sem a titkárt alakítva, ettől eltekintve is mindkettejüknek helyük volt az előadásban.

Dicséretes és az ifjabb generációk által biztosan nagyra értékelt apróság volt a titkárral egy kis Family Guy-utalást becsempészni az előadásba, de a közönség és a színjáték közötti negyedik fal csettintéssel történő leomlasztása is szellemes volt. Különösen szórakoztató volt egy előadáson belül egy másik előadás próbáját figyelni, úgy, hogy közben Turai befurakodott a közönség soraiba, onnan osztva a rendezői utasításokat, a titkár pedig, szintén a nézőtérről követve az eseményeket, meglepetésnek, meghatottságnak és minden egyébnek hangot adott.

A nagyon látványos sírást, úgy általában a túljátszást ennek a darabnak az esetében elnéztük, sőt, szívesen néztük és jót szórakoztunk, amin viszont még el lehetne gondolkodni, az a tengernyi szöveg. Egyértelmű, hogy az is át lett dolgozva, de néha még így is az volt az ember érzése, hogy mindenkinek nagyon sok mondanivalója van, olykor talán túl sok is.

Nem nézett könnyű feladat elé a társulat, hiszen egy olyan darabot kellett színpadra vinni, amely első ránézésre nem tűnik aktuálisnak, vagy könnyedén aktuálissá és a ma embere számára barátságosabbá, közelebbivé tehetőnek. Mégis sikerült mindezt elérni, olyannyira, hogy a történet végére még a legellenszenvesebb szereplővel is sikerült együtt érezni, és bár egy kifejezetten könnyed darabról van szó, mégis akadt útravaló.

Fotók: Vigh László Miklós/Szigligeti Színház Nagyvárad