Kezdeményezés

2022.06.29. 16:00

Kis fekete: a Hagyományok Háza július 18-áig várja a pályázatokat

Közlemény

Az elmúlt évek sikerei nyomán a Hagyományok Háza Nyitott Műhelye idén is meghirdette kézművesek, iparművészek, tervezők, designerek, crafterek és egyéni alkotók számára a „Kis fekete” pályázatát. Az eddigi fogadtatást és a tennivalókat Farkas Réka múzeumi közművelődési szakember, pályázati felelős foglalja össze. „Július 18- áig várjuk a pályázatokat, alkotásokat postai úton, vagy – előzetes egyeztetés után – személyesen a Hagyományok Házába, vagy a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumba. Élénk érdeklődést tapasztalunk a pályázat iránt, többen jelezték az egész Kárpát-medencéből, de például Németországból is részvételi szándékukat. Ezúton is szeretnénk kérni a határidő pontos betartását, s ismét felhívom a figyelmet a regisztrációra a Hagyományok Háza oldalán, valamint arra, hogy a pályamunkához rövid leírást is kérünk. Felkészültünk az alkotások fogadására, a beérkezés után el kell készítenünk a pontos listát, valamint a tárgydokumentációt is. A zsűrizést augusztusra ütemeztük, később a fotózást végezzük el, míg a legjobb alkotásokból októberben rendezzük meg a divatbemutatót.” 

A „Kis fekete” kezdeményezés immár két évre tekint vissza, célja, hogy ösztönözze a hagyományos tárgytípusok megújítását, különböző szakmák, szakterületek képviselőinek találkozását és közös alkotását, motívumok, technikák újragondolását (pl. hímzés-bőr vagy gyöngy-bőr párosítása), olyan darabok megalkotását, amelyek a kortárs öltözködéskultúrába beilleszthetők. A kiválasztott alkotásokat divatbemutató keretében mutatja be a Hagyományok Háza. Az alkotásokról fotók és katalógus készül. Az első három helyezett kiemelt kommunikációs támogatásban részesül. A részt vevő alkotók oklevelet kapnak. További információk: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/kisfekete2022. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában