Programajánló

2022.06.16. 08:37

Kiállítások a 10. Szent László Napokon

Ahogy azt már a nagyváradi Szent László Napokra rendszeresen kilátogatók megszokhatták, kiállítások széles skálája várja minden évben a művészetkedvelő közönséget. Nem lesz ez másként a június 20–26. között immár 10. alkalommal megszervezett kulturális fesztiválon sem, ahol tárlatok színes kínálatából lehet válogatni, és ha valaki lemaradna az ünnepélyes megnyitóról, akkor is bármikor betérhet a kiállítóterekbe, és megtekintheti a különböző műfajokban alkotó művészek alkotásait. Olyan kiállítások is lesznek, amelyek jóval a fesztivál vége után is látogathatók maradnak.

A kiállításmegnyitók sora már a június 17-ei mínusz 2. napon elkezdődik, és egészen június 25-éig, szombatig szinte minden nap megnyílik egy vagy több tárlat. Bár nem tárlat, de a témához kapcsolódó esemény, hogy a fesztivál keretében mutatják be Zuh Deodáth Jovián Györgyről szóló monográfiáját a nagyváradi származású festőművész jelenlétében.

Június 23–27. között ugyanakkor egy kültéri kiállítás is megtekinthető lesz a nagyváradi várban: a Szent László – történetek, helyszínek, legendák című tárlat megjeleníti az összes olyan települést a Kárpát-medencéből, amelyek nevében szerepel Szent László, továbbá betekintést nyújt a lovagkirályhoz fűződő legendákba. 

Igazi kuriózum is várja továbbá a várba kilátogatókat, Monostori Ferenc világrekorder művész a fesztivál ideje alatt készíti el Szent László homokszobrát, az érdeklődők pedig nyomon követhetik a rendkívüli mű elkészülésének folyamatát az első lépésektől a június 25-én, szombaton 13 órára tervezett „leleplezésig”, a szobor pedig a téli fagyokig állni fog a várban.


A kiállításmegnyitók programja, illetve a tárlatok látogatásának ideje

 

Június 17., péntek 

18 óra – Az én Balatonom a mi Balatonunk. Bereki Anikó budapesti fotóművész egyéni kiállítása a Balaton négy évszakának csodálatos hangulatát mutatja be különleges művészfotókon keresztül. Megnyitja: Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője. Közreműködik: O. Andrássy Katalin zongoraművész, Thurzó Sándor József brácsaművész. Helyszín: nagyváradi vár, Vilidár István Galéria (Fejedelmi palota – C épület, 1. emelet). Látogatható: 2022. június 17. – július 05. Szervező: Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület.

 

Június 19., vasárnap

11 óra – 90 éves a Debreceni Fotóklub. Az 1931-ben alakult klub egykori és jelenlegi tagjainak a fotóiból összeállított kiállítás példázza a debreceni fotográfia meghatározó szerepét a magyar fotótörténet életében. Megnyitja: Tóth István fotóművész (AFIAP, ESFIAP), kurátor. Helyszín: nagyváradi vár, Euro Foto Art Galéria – Románia FIAP Kiállítási Központ. Látogatható 2022. június 19. – július 10. Szervező: Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület. Társszervező: Debrecen városa, Körösvidéki Múzeum.

17 óra – Modernista művészet Nagyváradon. A kiállítás mintegy hatvan, ritkán látható műalkotást mutat be a Körösvidéki Múzeum gyűjteményéből és több privát kollekcióból. „Habár Nagyvárad két világháború közötti művészeti örökségéről meglehetősen sokat tudunk, a korszakról alkotott világos és árnyalt képpel még mindig adósok vagyunk. Kiállításunk ennek a nagyobb léptékű képnek a megrajzolásához szeretne hozzájárulni, illetve újabb perspektívákat kíván nyitni a korszak értelmezésében” – fogalmazta meg a tárlat két kurátora, Székely Sebestyén György és Zuh Deodáth. A kiállítást megnyitja: Székely Sebestyén György és Zuh Deodáth kurátor. Helyszín: Nagyváradi Városi Múzeum, 2. emelet. Látogatható: 2022. június 21. – szeptember 30. Szervező: Quadro Galéria Kolozsvár,  Nagyváradi Városszépítő Egyesület. Társszervező: Szent László Egyesület.


Június 20., hétfő

17 óra – Váradi művészek a Szent László Napokon. Az összművészeti kiállításon fotókat, festményeket és más képzőművészeti alkotásokat tekinthetnek meg az érdeklődők. Kiállítanak: András Attila, Bánházy Gyöngyi, Cristea Gabriela, Furák László, Illés E. Imre, Kovács Emil Lajos, Mezei Andrei, Mészáros Varga Erzsébet, Szabó Brigitta, Szegedi Éva, Vasile Koter, Varga Bernadette, Weiss István. Közreműködik a Stevie Ker rockegyüttes. Helyszín: nagyváradi vár, M épület. Látogatható: 2022. június 21. – 26., naponta 11–14 és 16–19 óra között. Szervező: Slash Light Kulturális Művészeti Egyesület.

17.30 óra – Hazatérés. Toró József nagyváradi származású festőművész egyéni kiállítása. A tárlat anyaga válogatás a művész 2004–2022 között készült festményeiből. A kiállítást megnyitja: Puskás István, Debrecen alpolgármestere. A tárlat anyagát bemutatja: Csathó Töhötöm, a Tibor Ernő Galéria művészeti vezetője. Közreműködik: Thurzó Sándor József brácsaművész. Helyszín: Tibor Ernő Galéria (Kanonok sor 11.). Látogatható: 2022.  június 21. – július 3. Szervező: Partiumi Magyar Ház. Társszervező: Debrecen városa.


Június 22., szerda

16 óra – A Publicritic nemzetközi tervezőgrafikai pályázat díjazása. A Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Tanszéke a Szent László Napokkal partnerségben idén is meghirdette a Publicritic nemzetközi kritikai pályázatot, amely ezúttal perifériák témában adott lehetőséget az alkotóknak a vizuáliskritika-formálásra. A díjátadóval párhuzamosan 34 poszter és 26 GIF válik megtekinthetővé Nagyvárad-szerte, a busz- és villamosmegállókban. A GIF-ek az Artivive telefonos applikáció segítségével jeleníthetőek meg, az állóképek beolvasásával. Helyszín: a Partiumi Keresztény Egyetem Sulyok István utcai épülete, amfiteátrum. Szervező: Partium Keresztény Egyetem Képzőművészeti Tanszéke. Társszervező: Szent László Egyesület.

 

Június 23., csütörtök

17 óra – Jovián. Zuh Deodáth Jovián Györgyről szóló monográfiájának bemutatója. A nagyváradi indulású festőművész, Jovián György életművéről és festészeti művek értelmezéséről jelent meg tavaly Zuh Deodáth monográfiája (MMA Kiadó 2021, Budapest). A kötetről, annak születéséről és a festőművész váradi kötődéseiről beszélget a szerzővel és Jovián Györggyel Szűcs György, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese és Pécsi Györgyi, az MMA Kiadó ügyvezetője. Helyszín: nagyváradi vár, F épület. Szervező: Nagyváradi Városszépítő Egyesület. Társszervező: Szent László Egyesület.

 

Június 24. péntek

16 óra – Karikatúrakaleidoszkóp. Szalai Attila vajdasági karikaturista kiállítása. Szalai Attila 1964-ben született Szabadkán. Az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Karának öntözőmérnöki szakán diplomázott 1989-ben. 1995 óta hivatásszerűen foglalkozik karikatúrarajzolással. Több tucat önálló és közös kiállítása volt, számos hazai és nemzetközi elismerésben részesült. 2003-ban jelent meg a Balkáni kaleidoszkóp, 2016-ban a Sport, Művészet és Rock and Roll karikatúrakötete. Több könyvben illusztrátorként működött közre. Megközelítőleg 5000 rajza jelent meg nyomtatásban (Hét Nap, Magyar Szó, Mézeskalács, Hrvatska riječ, Nemzeti Sport, Népsport). A világhálón a Manchester Evening News és a dubaji Sport 360 is közölte rajzait. Helyszín: Tiltott Csíki Söröző Nagyvárad (Zöldfa/V. Alecsandri utca 13.). Látogatható: 2022. június 24. – július 1. Szervező: Tiltott Csíki Söröző Nagyvárad.


Június 25., szombat

11 óra – Mióta elvesztettünk téged… Nagy Károly Zsolt sárospataki kulturális antropológus, fotográfus, református lelkész kiállítása a Salgótarjáni utcai zsidó temető képeiből. Megnyitja: Visky András író és Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője. Közreműködik: O. Andrássy Katalin zongoraművész és Thurzó Sándor brácsaművész. Helyszín: Zion Zsinagóga. Látogatható 2022. június 25. – július 14. Szervező: Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület és Sola Fide Keresztyén Kulturális Csoport. Társszervező: Bihar Megyei Műemlékvédelmi Hivatal.

A Szent László Napok programjáról további részletek a www.szentlaszlonapok.ro honlapon és a fesztivál Facebook-oldalán. 

A Szent László Napok sajtóirodája

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában