Műsor

2022.06.16. 10:00

Horváth Bálint zeneszerzői estjén jártunk

Horváth Bálint zeneszerzői estjére került sor június 14-én, kedden 19 órakor a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében, a Partiumi Magyar Művelődési Céh szervezésében. A zeneszerző zongorázott, dalait pedig régi hűséges zenei partnere, Juhász Orsolya Anna, a Magyar Rádió Énekkarának szopránja énekelte.

Fotó: Tóth Gábor

Tóth Gábor

Horváth Bálint (sz. 1986, Budapest) hat éve tanít a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen, egyben a budapesti Weiner Leó Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola és Zeneművészeti Szakgimnázium tanára. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen a zeneszerzés főtárgy tanára a marosvásárhelyi születésű Orbán György volt, de Jeney Zoltán, Soproni József, korábban pedig Fekete Győr István tanították. Későbbi kolozsvári doktori kutatóéveiben Adrian Pop is irányadónak bizonyult formálódásában. A doktori értekezésének (A kolinda és megjelenési formái a huszadik század román és magyar műzenéjében) pedig Vikárius László volt témavezetője.

Összegezhetjük mindezt akár akkor is, amikor hallgatjuk Horváth Bálint zenéjét, akit hallhatóan úgyszólván minden felhasználható összefüggés-lehetőség egyszerre foglalkoztat mialatt felépíti adott miniatúrájának folyamatait sűrített zenei gesztusaiból: régi korok elementáris zenei affektus-rétegei, a moldvai népzene DNS-e (például akár egy kifejezetten mioritikus konklúzió végett), de a tágabb kárpát-medencei régiónál maradva a nagyszentmiklósi Bartók éjszaka-zenéje, a dicsőszentmártoni Ligeti matematikája, a lugosi Kurtág fájdalmas felismerés-töredékekre vakuzása is. Bálint ennek a több poszt-bartóki generáción átszűrődő örökségláncolatnak a tudatosan viselt értékes terhével talál saját ösvényt egyfajta aktuálisan koncentrált személyes minimalizmushoz, alkatilag sokat fordul intellektuálisan befelé, de szubtilis oszcillációival folyamatos kérdésfelvetésre készteti az arra méltónak talált hallgatót.

A műsoron (aminek egy része egyébként áprilisban Kolozsvárott is elhangzott) egészen friss, 2021/22-ben írott szerzemények is megszólaltak. Lássuk mit hallottunk: Kockajáték – Weöres Sándor azonos című, sorpermutációs versére, kíséret nélküli szóló énekkel. Majd, zongoraminiatűrök: Kockajáték no. 2, Rondeau – a tavaly elhunyt Soproni József emlékére, „Éj-mélyből fölzengő” – az idén januárban távozott Wilheim András emlékére. Eztán dalok. Két dal moldvai magyar népi szövegekre – Kallós Zoltán in memoriam: Rózsám, édes rózsám, valamint Szeret vize partján. Két dal Orbán Ottó-versekre: Gyere, súgja Schubertnek a halál (Hommage à Erik Satie) és Melyben Balassi módján fohászkodik. Négy prelűd fehér hangokon. Végül a széles idősávból ihletett Angol dalok: Tennyson (The Lady of Shalott), Joyce (Lean Out of the Window és Sleep Now), Shakespeare (Who Is Silvia?), Leonard Cohen (Nightingale, Whither Thou Goest – Ruth könyve részlete nyomán 1:16-17).

Horváth Bálint az elmúlt években több szerzői koncertet tartott már Erdély-szerte, valamint Nagyváradon is, itt a PKE-n az elsőt 2014-ben. A keddi eseményen mintegy 30 főnyi, részben szakmai közönség volt jelen, kortárszenei ének-zongora estről lévén szó igazán értékelendő jelenkori váradi léptékben ez a létszám.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában