Örömfőzés

2022.06.21. 19:05

Gasztronómia és irodalom: beszélgetés Cserna-Szabó Andrással a 10. Szent László Napok keretében

A Magyar ízek kóstolója elnevezésű örömfőzés immár hagyományos programja a június 20–26. között 10. alkalommal megszervezett Szent László Napoknak. Idén június 25-én, szombaton reggel 9 órakor ragadnak fakanalat a nagyváradi vár Fejedelmi udvarában mindazok, akik szélesebb közönségnek is meg akarják mutatni kedvenc fogásaikat.

Az idei örömfőzés díszvendége Cserna-Szabó András író, újságíró, akivel gasztronómiai témájú műveiről Balogh Levente újságíró, a Krónika című napilap lapszerkesztője beszélget 13 órától, szintén a Fejedelmi udvarban. Legkésőbb Krúdy Gyula óta tudjuk, hogy a magyar irodalom, illetve annak művelői és a gasztronómia között bensőséges a kapcsolat. Nem csupán azért, mert íróink, költőink is szeretnek és tudnak jókat enni és inni, hanem azért is, mert erről nem csupán tudnak, hanem szeretnek is irodalmi igényességgel írni. Ilyen Cserna-Szabó András is, aki az elmúlt években nemcsak a regényeivel tette le a névjegyét az asztalra, és nem is csupán azzal, hogy regényeiben néha komplett recepteket is ismertet, hanem azzal is, hogy gasztronómiai témájú könyveket is írt. Így többek között az ő jóvoltából tudhattunk meg mindent a pacalról, amit valaha is akartunk, mint ahogy részben ő a felelős azért is, hogy a macskajajról is megtudhattunk mindent, amit igazából nem biztos, hogy szerettünk volna. A találkozót követően megvásárolható lesz Cserna-Szabó András Rézi a páczban, valamint Zerkó. Attila törpéje című műve. A Rézi a páczban című kötet főszereplői írók és ételek. A gasztronómia és a kultúra kapcsolódási pontjai. A konyha elfelejtett történetei az irodalomban, az irodalom titkos története a konyhában. Van itt gasztrotörténeti esszé és hasnovella, kulináris tárca és konyhakulturális tanulmány. A fülszöveg szerint aki szerette Edét a levesben, az imádni fogja Rézit a páczban… A Zerkó. Attila törpéje Cserna-Szabó András legújabb kötete, egy Attila hun király idejében játszódó ókori pikareszkregény, kumisz-szagú, groteszk road movie, történelmi tabló és annak paródiája – a folyton porig égő és hamvaiból mindig újraéledő világ egy kisember szemszögéből. A Szent László Napok programjáról további részletek a www.szentlaszlonapok.ro honlapon, a fesztivál Facebook-oldalán, valamint a Festivize okostelefonos applikációban.

A Szent László Napok sajtóirodája

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában