Váradi klasszikusaink zenéje a székesegyházban

Tóth Gábor

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökséggel partnerségben mozdította ki koncertjét a filharmónia megszokott helyszínéről a bazilikába, a Festum Varadinum alkalmából, hogy ünnepibb formában emlékezhessünk az 1760-as években a váradi püspökség szolgálatában működött két jeles zeneszerzőre, Michael Haydnra és az akkor még Carl Dittersre (1773-ban kapott nemesi címet). Mindketten a művészetpártolásáról híres báró Patachich Ádám püspök egykori meghívására jöttek a korabeli Váradra, Michael Haydn zenekaralapítóként 1760-ban (1762-ig), Ditters pedig további zenekarépítőként 1765-ben (1769-ig, a zenekar Bécsből elrendelt feloszlatásáig). Közel 200 főnyi közönség volt, és a helyszín valóban megteremtette az ünnephez illő aurát, a hangzás azonban nem, a zenészek kényelmetlen akusztikában kellett helyt álljanak; azontúl volt sajnos egy sietős mellékíze is a kereken egy órás koncertnek, kivétel a hárfaverseny.

Michael Haydn salzburgi szolgálatában komponált, eredetileg farsangi időszakra szánt tánczenéinek egy friss csokrát hallhattuk bevezetőként: 6 menüett (MH 354, 1784) – a tempókat tekintve talán túlságosan is friss volt ez a zene, a triókba írott különféle szólók (oboa, fagott, kürt, fuvola) jobban is érvényesülhettek volna. A menüettek sorrendjét tekintve több szabad változat él az előadói úzusban, a kiadóéhoz képesti utolsó kettőt Jankó megcserélte, ami jó döntés, hiszen így megteremtette a tercenként építkező sorrendet: A-C-E-G-B-D, és a záró hangnem sem lett idegen az utána következő hárfaversenyétől.

Szabó Kati Kinga kolozsvári hárfaművészt (az ottani filharmónia tagja és a zeneakadémia oktatója is) gyakran hallhatjuk a váradi filharmónia zenekarában játszani szimfonikus koncerteken, hiszen a nagyváradi zeneintézménynek alkalmazott hárfása nincsen, és meghívottakkal dolgozik. Igazán különleges zenei élmény volt, hogy most hosszabb szünet után ismét szólistaként szerepelt Váradon, Dittersdorf A-dúr hárfaversenyével (Pillney-átirat egy 1779-es csembaló-concertóból). Egyrészt már megjelenésében is különleges ez a hangszer, nem beszélve megszólalásáról, azontúl nemcsak hárfást hallhatunk ritkán, de egy idő óta hölgy hangszeres szólistát sem hívnak túl gyakran fellépni a filharmóniába – Szabó Kati Kinga volt ebben az évadban mindösszesen a második. Kinga stabil, megbízható és egyszersmind érzékeny zenész, Jankó és a zenekar is vigyázott most, hogy ne nyomják el a hárfa lágy, olykor bensőséges, máskor finom virtuozitással megtöltött jelenlétét, ennek ellenére a legszebb, legfelszabadultabb pillanat mégiscsak a második tétel szóló hárfakadenciája volt. Az adott körülmények között (templom, ünnep), úgy alakult, hogy ráadás nem lett, pedig hallhatóan a közönség is igényelte volna, és bizonyára készült valami ide illővel a szólista is.

Dittersdorf a-moll szimfóniája zárta a műsort (1770–75 körüli, Grave a1), a kidolgozottság szándéka ellenére néhol futószalagosan interpretálva. Aki nem hallotta most, annak mindenképp ajánljuk, nagyszerű zene, kimagasló alkotói fantáziával, akár a nagyobbik Haydn, vagy Mozart is megirigyelhetné, egyáltalán nem ún. „kismerter”-re vall. Telve van szenvedéllyel (Sturm und Drang), szellemességgel, dramaturgiai vénával, korát megelőző hangszerelési meglepetésekkel, ráadásul a második rész egy gordonkaverseny lassútételével ér fel – Fábián Attila csellista szépen vitte végig a rábízott szólista feladatot.

Végezetül Böcskei László megyés püspök mondott köszönetet a fellépőknek. Sok más mellett elhangzott, hogy Michael Haydn és Dittersdorf zenéje minden váradi öröksége, mely etnikai, felekezeti határokon túlmutató kincsünk.