Küldöttjelölés

2022.05.14. 08:07

RMDSZ-beszámoló volt Monospetriben

Közlemény

Az RMDSZ monospetri szervezete május 9-én szervezte meg a helyi, illetve körzeti beszámoló és küldöttjelölő közgyűléseit. A vedresábrányi, apátkeresztúri beszámoló közgyűléseket követően Monospetriben a megjelenteket Barcui Barna polgármester, körzeti elnök köszöntötte, majd a gyűlést vezető Borsi Lóránt megyei ügyvezető elnökhelyettesnek adta át a szót, hogy elnökölje a gyűlést. A körzeti elnök és Kozák Róbert alpolgármester, helyi elnök tartalmas tevékenységi beszámolót tartott az elmúlt évről. A közösségi rendezvények és megemlékező ünnepségek mellett a legnagyobb közigazgatási eredmény, hogy sikeresnek bizonyult a megszervezett referendum, amely által úgy döntöttek a község lakói, hogy Vedresábrányból Monospetribe helyezik át  a községközpontot. Az önkormányzatnak az elmúlt években sikerült egy telket is vásárolnia, ahova a tervek szerint az új polgármesteri hivatal fog épülni. Az erre vonatkozó hatástanulmány már el is készült, a pályázatot be is nyújtották, s ma már a Fejlesztési Minisztérium pozitív elbírálására várnak. Monospetriben, ha minden jól halad, befejeződnek a csatornázási munkálatok, melyeket a község többi településén folytatnának. Emellett épül egy modern tornaterem is az iskola mellett, a központban pedig elektromos töltőállomás fog létesülni. Vedresábrányban az elmúlt időszakban létrehoztak egy köztéri parkot, valamint folyamatban van az after school épületének megépítése. Apátkeresztúron még volt egy pár aszfaltozatlan utca, de az elmúlt évben ezeket is sikerült modernizálni. A további tervekkel sem áll le a helyi vezetőség, hiszen projektek vannak letéve a község gázhálózatának megépítésére, valamint az orvosi rendelő és az iskola felújítására. A beszámolók elfogadása után a megyei küldöttek személyéről döntöttek, melynek értelmében Barcui Barna, Kozák Róbert, Blaskó Mária és póttagként Csilik Piroska fogja képviselni a körzeti RMDSZ-t a megyei küldöttgyűlésen. A körzeti küldöttgyűlés Borsi Lóránt politikai tájékoztatójával zárult, mely végén újabb sikereket kívánt a helyi vezetőségnek mind a közösségi, mind az infrastrukturális építkezések terén.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában