Bátor kiállás

2022.01.18. 20:56

Nagyváradi diákok tüntettek az AUR ellen

Forrás: ebihoreanul.ro

Temesvár után Nagyváradra is megérkezett kampánybuszával az elmúlt vasárnap George Simion, az AUR (Románok Egyesüléséért Párt) elnöke azzal a céllal, hogy aláírást gyűjtsön a Klaus Iohannis államfő leváltását célzó népszavazásra. A körülbelül 150 fős pártszimpatinzások mellett, akik csaknem rocksztárként fogadták a párt vezetőjét, azonban egy maroknyi diák is megjelent a Szent László téren, akik a párt által hangoztatott elvek ellen tiltakoztak. 

A román tannyelvű Emanuil Gojdu Elméleti Líceum hét diákja, többségük tizedikes tanuló, AUR-ellenes plakátokkal jelent meg a téren, melyek által a Vasgárdához hasonlították a szélsőségesen nacionalista pártot. „Amikor elindultam otthonról, a szüleim azt mondták: »Miért mész oda? És ha megvernek?” Nem tartom normálisnak, hogy napjainkban veréstől féljek csak azért, amiért kimondom, amiben hiszek” - nyilatkozta az egyik diák. A fiatalok Európa-ellenes, magyarellenes és nacionalista üzenetek hangoztatásával vádolták az AUR-t, amelyek szerintük rendkívül veszélyesek. Két diák közülük szóváltásba is keveredett pár AUR-szimpatizánssal, akik a hangjuk felemelésével próbálták megfélemlíteni a fiatalokat és „uszeristáknak”, az USR párt híveinek titulálták őket, az esemény egyik szervezője azonban közbelépett, mielőtt még elfajult volna a helyzet. A diákok az esemény végéig a helyszínen maradtak, ami végül incidensek nélkül zajlott le, a csendőrök a távolból figyelték a rendezvényt. 

Ahogy arról korábban hírt adtunk, a váradi rendezvényt megelőző pénteken George Simion és pártszimpatizánsai erőszakosan behatoltak a temesvári városházára, az ügyben büntetőeljárás indult.


 

Címkék#AUR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában