Pályázat

2022.01.14. 17:00

Jöjjenek az ingatlanfelújítók!

A nagyváradi önkormányzat az idén folytatja 2014-ben beindított belvárosi ingatlanfelújítási programját, melynek keretében ebben az évben a város több reprezentatív épülete is megújul.

BN-összeállítás

 

A polgármesteri hivatal közleménye arról számol be, hogy az önkormányzat várja az ajánlatokat a már meghirdetett ingatlanfelújítási tenderekre. A közlemény idézi Arina Moș alpolgármester szavait, aki elmondta, hogy az Adorján I. és II. házak, a Lévay-ház, a Markovits–Matheser-ház, valamint a Bradului utca 27. szám alatti ingatlan felújítására január 28-ig lehet benyújtani a pályázatokat, míg az Ullmann palota homlokzat- és tetőzet-felújítási munkálataira február 7-ig várják az ajánlatokat. Megjegyzendő, hogy az Adorján-házak és az Ullmann-palota műemlék épületek, míg a Markovits–Matheser-ház és a Lévay-ház műemléki besorolásra javasolt ingatlanok. Arina Moș elmagyarázta, hogy a „felújítási munkálatok elsősorban a belvárosban lévő, nemrégiben sétálóutcává átalakított utcákon található épületeket érintik majd, hogy mind esztétikailag, mind urbanisztikailag teljesen működőképes területek jöjjenek létre”. „Mind a Lévay-ház, mind pedig az Ullmann-palota a szecessziós stílus reprezentatív épületei. Azért is szeretnénk ezek felújítását, mert ezek az épületek a közelmúltban gyalogos övezetekké váló helyeken vannak” – hangsúlyozta Adriana Lipoveanu, a főépítészi hivatal aligazgatója is.

Tervek

 

Az ingatlanfelújítási program keretében a idén tervezik felújítani a Nagysándor József (Aurel Lazăr) utca 3. és 6. szám alatti ingatlanokat, az Ezredévi emléktér (Libertății) utca 10. és 18. szám alatti épületit, a Iosif Vulcan utca 3. és 8. szám alatti épületeket, a Szent László tér 7. szám alatt lévő ingatlant, a Fő utca 3–5. szám alatti épületet, a Deák Ferenc utca (Gojdu-sétány) 2. szám alatti ingatlant, a Nagyvásártér (December 1. tér) 12. szám alatti ingatlant, az Ady Endre utca 20. és 8. szám alatti épületeit, valamint a Teleki (Primăriei) utca 6., 9., 10., 12., 14., 16., 18., 23., 32., 48. szám alatti ingatlanokat. A vállalkozókat arra kérik, hogy jelentkezzenek a két folyamatban lévő pályázatra, amelyek felhívása az elektronikus közbeszerzési rendszerben (SEAP) és a nagyváradi városháza honlapján (www.oradea.ro, Pályázatok menüpont) van meghirdetve. 

Az első pályázat részvételi értesítésének a száma CN 1037747/18.12.2021, a benyújtási határidő január 28., délután 3 óra, és négy tételt tartalmaz. Ezek a következők: a Bradului utca 27. szám alatti ingatlan felújítása, a munkálat becsült költségvetése 288.964 lej; a Színház (Patrioților) utca 4. és 6. szám alatti Adorján I. és II. házak felújításának 2.735.128 lej az irányára; a Lévay-ház (Ezredévi emléktér/Libertății utca 2–4. szám) felújítását 1.993.723 lejre becsüli a közbeszerzési eljárást meghirdető váradi önkormányzat, míg a Nagysándor József utca 19–21. szám alatti Markovits–Matheser-ház felújításának becsült költségvetése 1.443.582 lej. A Nagyvásártér (December 1 park) 9. szám alatti Ullmann-palota felújítására kiírt tender részvételi értesítésének a száma 1038245/02.01.2022, a pályázatbenyújtási határidő február 7., délután 3 óra, a kivitelezés becsült költségvetése 4.707.200 lej áfa nélkül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában