Festészet

2021.12.27. 16:00

Ifjú tehetségek kiállítása Margittán

A Horváth János Elméleti Líceum két tehetséges diákjának kiállítását nyitották meg december 22-én délután a margittai művelődési házban. Pap Rebeka IX. osztályos tanuló a festményeit és grafikáit, Kiss Bence X. osztályos tanuló pedig a fotóit mutatta be.

Szőke Ferenc

 

A kiállítást irányító pedagógusuk, Báthory-Angyal Anikó rajztanárnő nyitotta meg. Köszöntötte a jelenlévő tanárokat, osztálytársakat, barátokat, rokonokat, majd méltatta a két fiatal tehetségét, szorgalmát, amelyeket már országos és nemzetközi versenyeken is bizonyították, hiszen számtalan díjjal tértek haza. Rebeka Debrecenben Arany minősítést kapott, a margittai versenyen szintén első lett, Bence pedig a Partiumi Keresztény Egyetem kreativitás nemzetközi versenyén és az Otthonunk Erdély pályázaton is kapott dicséretet. „A kiállítás jó alkalom arra, hogy nagyobb körben tegyük őket ismertté és megköszönjük munkájukat. Ők túlnőttek már azon, amit az iskolai feladatok előírnak. Valós érzéseket és gondolatokat fejeznek ki alkotásaikkal, melyet nagyra értékelünk” – mondta a tanárnő. Nagy Gabriella igazgatónő is köszöntötte az alkotókat és a jelenlévőket. „Ünnepeljük diákjainkat, akiknek sikerült bizonyos területen túlszárnyalni oktatóikat, ami számunkra nagyon jó érzés. A pedagógusi szakma erről az önzetlenségről is szól” – mondta. 

 

Köszönetét fejezte ki a diákoknak és irányító tanáruknak, és az elért eredményekért. Zárszavában boldog ünnepeket kívánt. A művelődési ház igazgatója, Sergiu Duca is méltatta a fiatalok tehetségét, sok sikert kívánt nekik, és hangsúlyozta, hogy a művelődési ház mindig alkalmat fog adni munkáik bemutatására. A kiállítás munkanapokon az év végéig megtekinthető. Rebeka elmondta, hogy gyermekkora óta kedveli és műveli a rajzolást, grafikák készítését, később megszerette a festészetet is. Úgy érzi fejlődik, de még sok munka áll előtte ahhoz, hogy ezen a téren sikeres legyen. Bence a fotózás szeretetét édesapjától örökölte és tanulta meg az alapfogalmakat, melyet tovább fejlesztett. Három éve fotózik komolyabban és ez az első kiállítása. Mint mondta, szeretne fotóművésszé válni. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában