Böjte Csaba: Jézus Krisztus maga volt az ajándék

 János Piroska 

– Lassan két éve együtt élünk a világjárvánnyal. A veszteségbe, félelembe, korlátozásokba belefásult ember hogyan élheti meg a karácsony ünnepét, üzenetét? Hogyan lehet mindezen negatívumoktól megszabadulni? 

– Soha nem szabad a nehézségeket abszolutizálni. A világjárvány biztos, hogy egy reális gond, de Istennek legyen hála, hiszem, hogy erősebbek, bátrabbak vagyunk, és meg tudjuk oldani ezeket a gondokat. A karácsony a család ünnepe: lehet, hogy nem tudunk mindenhova elmenni, de a családunkat tudjuk szeretni, figyelni tudunk egymásra. Nem az a lényeg, hogy nem tudom mennyi ajándékot vigyünk egymásnak. Jézus Krisztus karácsony estéjén semmit sem hozott, hanem ő maga volt az ajándék. A mennyei Atyától Jézus sem kapott semmi mást, csak egy anyukát és egy apukát, akik nagyon szerették őt.

– A pandémia különböző táborokra szakította az embereket. Miként lehet ezeket a társadalomban keletkezett szakadékokat áthidalni? 

– A gonosz lélek szokott ilyen ötleteket feldobni, hogy keressünk egymásban hibát. Azt is kell szeretni, aki beoltatta magát, s azt is, aki nem. Nem olyan egyszerű ez a kérdés. Nem tudjuk pontosan, mit hoz a holnap: lehet, hogy azoknak lesz igazuk, akik beoltatták magukat, vagy azoknak, akik nem oltatták. Nem mernék állást foglalni. Várjuk a tudósoktól a megoldást, az ő labdájuk ez. Ha ég a ház, ne a civilek hisztizzenek, hanem hagyjuk, hogy a tűzoltók végezzék a munkájukat. Mindig is voltak nehézségek. Kicsit el voltunk kényeztetve az elmúlt harminc évben: békés, nyugodt világ volt, és ezt megszoktuk. Régebben is voltak járványok, feszültségek, gondok. Ha higgadtak, nyugodtak vagyunk, akkor mindent jobban meg lehet oldani. A gyerekeknek is azt mondom, ha kapkodsz, ideges vagy, kis dologból is nagy bajt tudsz csinálni. Ha megőrzöd a hidegvéredet, szembenézel a problémákkal, s ha a lehető legjobb utat választod, akkor mindig van megoldás, ki lehet jönni a legmélyebb gödörből is. 

– Egy korábbi interjúban a bizalom fontosságáról beszélt. 

– A falakat, téglákat a malter tartja össze – társadalmunkat pedig a bizalom. Ha a pincértől rendelek egy ebédet, és én nem bízok benne, akkor nem fogom tudni megenni azt az ételt. Ha nem bízom a pilótában, akkor ne üljek fel a repülőre, és semmiképpen se menjek be a pilótafülkébe, hogy ott őt irányítani kezdjem, javaslatokat adjak. Bíznunk kell egymásban. A gyerek bízik a tanító néniben, aki megtanítja írni, nekünk is bízni kell az orvosokban, szakemberekben. Én azt hiszem, hogy a legjobb szándékkal végzik a dolgukat, és biztos nem jó, hogy akár a civilek, akár a politika belekontárkodjon egy-egy szakember véleményébe. A hatvanas-hetvenes években az egyház életébe nagyon belekontárkodott a civil világ, és ebből semmi jó nem született. Márton Áron mondta, hogy olyanok mondják az igazságot, akik kiskanállal ették a tudományt, ne hallgassunk mi azokra. Ő akkor ezt az egyházzal kapcsolatosan mondta, de ma talán az egészségüggyel kapcsolatosan vannak ilyen emberek, akik – minden tiszteletem az övék – de nem végeztek orvosit, ahogy én se, nem tanulmányozták ezt behatóbban, és magabiztosan mondanak ezt vagy azt. Hagyjuk az orvosokra, hogy végezzék a dolgukat. 

– Karácsonykor valahogy könnyebben vagyunk jók, könnyebben észrevesszük a nélkülözők szükségleteit. Miként lehet ezt a jóságot a hétköznapokra is kiterjeszteni? 

– Én mindig azt mondom, hogy jónak lenni jó. Visszahat ránk a jócselekedet: minden kedvesség, jó szó, figyelmesség, amit másokkal szemben végzünk, az visszahat ránk, eredményesebbé, szebbé, jobbá teszi az életünket. Ha megtapasztaltuk egyszer-kétszer azt, hogy tényleg milyen jó békében, szeretetben élni, akkor lelkünk mélyén továbbra is ebbe az irányba fogunk vágyni. Lehet, hogy az élet kilendít ebből az állapotból, de újból és újból vissza fogunk oda vágyni. Nagyon jók az ilyen ünnepek, becsüljük meg, szeressük egymást, tegyünk meg mindent, hogy öröm legyen. Gondoljunk arra, hogy Jézusnak a mennyei Atya mit adott: egy nevelőapát és egy édesanyát. Hát akkor vajon mit akar adni a te gyermekednek? Nem egy csomó limlomot, hanem azt akarja, hogy ülj le mellé, legyél vele, figyelj rá, szeresd, törődj vele, hogy érzékeny legyél feléje. 

– Sokan azért várják az ünnepet, mert ez a megpihenés, feltöltekezés időszaka, de mi van akkor, ha elmúlik karácsony? Hogyan raktározhatjuk el karácsony örömüzenetét a mindennapokba? 

– Én könnyen beszélek, hiszen mindjárt 63 éves vagyok. Az évek során megtapasztaltam azt, hogy a hétköznapi rohanás, kapkodás, civakodás mennyire lelket-testet sorvasztó időtöltés, ezért én a lelkem mélyén minden napot karácsonyként élek meg. Ünnepnap minden nap, amikor felébredek, találkozom szeretteimmel, nagycsaládommal, munkatársammal, a gyerekekkel. Ebbe az irányba kell mindannyian elinduljunk. A hétköznapok szürkék, fájdalmasak, miért totyognánk benne? Rajtad múlik, tőled függ, hogy mint a mocsárban ott dagonyázol, vagy kiülsz a fényre, és hagyod, hogy az öröm betöltse a szívedet. Senki nem kényszerít bennünket arra, hogy beleszürküljünk a hétköznapokba. Ne szürkülj bele, törekedj arra, hogy a fény átjárja az életed, a mindennapjaidat! Erre mindenki maga kell törekedjen. Én nagyon sok olyan embert ismertem, akinek minden napja szinte karácsony, minden nap örömfényben élte az életét. Én magam is erre törekszem, és hiszem azt, hogy a munka is egyfajta öröm lehet, ha azt szeretetből végzem. A megoldandó feladatra tekinthetünk „feketepályaként”, amin le kell csúszni. Ha síeléskor felmegyünk a csúcsra, reszket a nadrágunk, mégis két sítalpon a völgybe száguldunk. A munkát, az iskolát is ugyanígy fel lehet fogni, de bármit lehet így közelíteni, és akkor könnyebbé válik az életünk. 

– Nemrég jelent meg a tavaly kiadott Füveskönyv folytatása. Beszélne kicsit erről? 

– Ennek a könyvnek az alcíme az, hogy Boldogságra segítő gondolatok. Mindannyian vágyunk arra, hogy boldogok legyünk, és én hiszem, hogy ez a boldogság elérhető. Nem egy fantom, vagy egy megfoghatatlan valami. Ebben a könyvben megpróbáltunk néhány olyan gondolatot megfogalmazni, ami reálisan segíti azt, hogy életünk békésebb, nyugodtabb, örömteljesebb, boldogabb legyen. 

– Mit üzenne az olvasóknak, hogyan érdemes nekivágni az új évnek? 

– A Miatyánkban nem azért imádkozunk, hogy jöjjön el a világvége, hanem, hogy jöjjön el Isten országa. A keresztény ember nem a világvégét vizionálja, nem elkeseredik és nem keseríti el a környezetét, hanem szereti és hiszi azt, hogy a mennyei Atya, aki ezt a világot megteremtette, s aki ezt a Föld nevű projektet már 13,7 milliárd éve futtatja, tudja, mit csinál. Ő nem fáradt el, tovább fog vinni bennünket, biztos, hogy meg fogja oldani ennek a világnak minden gondját, baját. Nagy-nagy szeretettel kívánok áldott karácsonyi ünnepet a kedves olvasóknak!