áramkimaradás

2021.11.07. 13:00

Újabb hisztéria: Európa-szerte bekövetkező áramszünettől tartanak

Az ember úgy tűnik, semmiből sem tanul. Bár ismerjük jól, hogyan terjednek a pletykák, hogyan lesz bolhából elefánt, mégis újra és újra beleesünk a tömeghisztéria csapdájába. Így történt ez most is, miután az osztrák védelmi miniszter bejelentett valamit.

Fotó: Illusztráció

Pikó Stefánia

Tájékoztató jellegű kampányt indítottak az osztrák hatóságok azzal kapcsolatban, hogy mi a teendő különböző vészhelyzetek esetén. A védelmi miniszter bejelentette, hogy november 12-én egy nagyszabású gyakorlatot fognak végrehajtani, melyben a katonai erők és a belügyminisztériumhoz tartozó szervek vesznek részt. A gyakorlat célja a hatósági erők reakcióidejének, teljesítményének tesztelése, felmérése. Emellett szeretnék azt is kideríteni, mennyi idő alatt lehet felállítani egy vészhelyzeti telekommunikációs rendszert, tehát említésre került egy esetleges áramkimaradás.

Mindez elég is volt ahhoz, hogy elinduljon a pánikkeltés: Európa-szerte bekövetkező áramszünet lesz. Fontos azonban tisztában lenni azzal, hogy erre nagyon kevés a reális esély – még akkor is, ha valaki valóban ilyen terveket szőne –, ugyanis az európai villamosenergia-rendszer struktúrája ezt kellően megnehezítené.

A Digi24 szerint a pánikot részben az uniós energiaválság okozza. Még ha az Ukrajnán keresztül történő gázszállítások le is állnának, ami nem valószínű, a kontinens akkor is kapna földgázt az Északi Áramlat-1 vezetéken keresztül – idézi a hírportált a Székely Hírmondó. „Nagyobb áramkimaradás csak rendkívüli körülmények esetén fordulhat elő, mint például az idei nyári áradások Nyugat-Európában. Akkor több németországi város maradt áram nélkül, mert elöntötte őket a víz. A másik forgatókönyv, amellyel a bécsi hatóságok számolnak, egy nagyszabású hackertámadás az energiarendszer ellen. Azonban ez sem valószínű, mivel létezik egy európai rendszer a kibertér védelmére.” – magyarázzák a hírportálok.

Az osztrák hatóságok tájékoztatásukban azt is elmondták, hogy jó, ha minden állampolgár otthonában van egy kis túlélőcsomag gyufákkal, konzervekkel, zseblámpákkal, de ez nem azt jelenti, hogy a közeljövőben biztosan lesz „alkalom” használatba venni. Kihangsúlyozták, hogy egy nagy áramkimaradás vagy egyéb, hasonló méretű krízishelyzet csak nagyon ritka esetben alakulhat is, valamilyen rendkívüli természeti katasztrófa esetében például, de ettől jelenleg nem igazán kell tartanunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában