Új bankjegy

2021.10.03. 09:00

Ecaterina Teodoroiu lesz a húszlejes bankjegyen

BN-összeállítás

Idén ősszel helyezi forgalomba a húszlejes bankjegyet a Román Nemzeti Bank, melyen, most először, női portré lesz látható. Corina Crețu európai parlamenti képviselő jelentette be a hírt saját Facebook-oldalán, ahol kiderült, Ecaterina Teodoroiu szerepel majd a bankjegyen. Bejegyzésében Crețu gratulált Janina Nectaranak, aki a Nőket a bankjegyekre elnevezésű kampány vezetője volt.

Ecaterina Teodoroiu román katona volt, aki az I. világháborúban harcolt és halt meg, és Románia hősének számít. A cserkészek tagja volt, kezdetben nővérként dolgozott, de később úgy döntött, hogy élvonalbeli katona lesz.

Az új bankjegy megjelenését a Román Nemzeti Bank már 2019 nyarán beharangozta, ekkor arról volt szó, hogy 2020-tól lesz forgalomban, azonban a járvány miatt ezt is halasztani kényszerültek. A BNR vezetőbizottsága úgy vélekedett, hogy Ecaterina Teodoroiu kiválasztásával eleget tehetnek egy jogos közösségi elvárásnak. Dan Suciu, a BNR szóvivője a kiadás dátumával kapcsolatban hozzátette, egyelőre biztosat nem tudnak mondani, de az év vége felé biztosan forgalomba helyezik az új bankjegyet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában