BN-kalendárium

2021.01.06. 08:28

„Olyan ember nincs, aki nem tud énekelni”

Idei évkönyvünkben dr. Brugós Anikó és Benedek Árpád zenepedagógusokkal beszélgettünk, akik sokszínű szakmai tevékenységeik mellett hosszú évek óta tagjai a Csillagocska Alapítványnak. Ennek keretében szintén sokrétű foglalkozásokat szerveznek, vezetnek, tartanak gyerekeknek és felnőtteknek, leendő és már aktív pedagógusoknak egyaránt.

Mindamellett, hogy a Csillagocska Alapítvány számos oktatói feladatát ellátják, a Bihar megyei népdalgyűjtések feldolgozásával is foglalkoznak. Dr. Brugós Anikó, aki nemrég védte meg Az érmelléki és a nagyváradi magyar népzene és néptánc újjászületése címet viselő doktori disszertációját, tovább kutatja az Érmellék örökségét, Benedek Árpád pedig a Fekete-Körös vidékével foglalkozik, ezen belül főként a gyermekdalokkal.

A szakmai érdekességeken túl a pedagógusokkal arról is beszélgettünk, hogy hogyan változott a népdalok funkciója az idők során; kiderül, megvan-e még bennünk őseink zenei tehetsége, és életben lehet-e tartani a mai világban népi hagyományainkat.

2021-es évkönyvünk ára 12 lej, és a következő helyszíneken lehet megvásárolni.

1. Nagyvárad és a megye azon bódéiban, ahol a Bihari Naplót is árusítják

2. A szerkesztőség (Dacia sugárút 34. szám) földszintjén lévő apróhirdetési osztálynál; a December 1 tér 2. szám alatti reklámirodánkban

3. Székelyhíd – Balog Emese (ajándékbolt)

4. Bihardiószeg – Bibor borászati szaküzlet (Livezilor 40.), Törő Gyula (Livezilor 156., papíráruüzlet)

5. Érmihályfalva – Tămăşdan Ibolya (Republicii utca, központbeli újságosbódé)

6. Nagyszántó – református lelkészi hivatal (Magyar u. 73. sz.)

7. Margitta – Kercsó Jutka (Republicii út 2.)

8. Nagyvárad – Illyés Gyula Könyvesbolt (Jean Calvin utca 2.), Dávid könyvüzlet (Városháza/Primăriei utca 4.), Libris Antica könyvüzlet (Aleea Gojdu 2. szám)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában