Fájó veszteség

2020.08.07. 14:22

Elhunyt Gittai István

Hosszan tartó betegség után, augusztus 6-án Budapesten, elhunyt Gittai István József Attila-díjas költő, író, újságíró.

Gittai (családi nevén Szilágyi) István Tótiban született 1946-ban. Középiskolai tanulmányait Margittán (1964), az építészeti technikumot Nagyváradon végezte el (1969). Később tervező Zilahon, 1971-től Nagyváradon. 1990–91-ben a Kelet-Nyugat hetilap szerkesztője. 1991-től a Bihari Napló munkatársa. 2002-től a Várad folyóirat alapító szerkesztője.

2016-ban megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, 2018-ban József Attila-díjban részesült.

Először a Fáklya, majd az Ifjúmunkás, Utunk, Igaz Szó, Korunk, Bihari Napló, Brassói Lapok és a Familia közölte verseit. Szerepel a Varázslataink (Kolozsvár, 1974), Hangrobbanás (Temesvár, 1975), Végtelen mondat (1977) és Tineri poeţi maghiari din România (Kolozsvár, 1979) című antológiákban.

Önálló kötetei: Mennyi, mennyi levegőre (versek. Buk., 1990.); Kötéltolás, 1990–1993 (karcolatok. Bp. – Buk., 1994.); Mozdulatok a ruhatárból (válogatott és új versek 1974–1992. Bp., 1992.); Ó, gesztenyék (rövid írások. Nv., 1996.); Határaimat keresem. Beszélgetések váradi képzőművészekkel (Nv., 1999.); Bohémvirág (elbeszélések. Nv., 2004.); Őszliget. Szertelen versnapló (Nv., 2009.); Sóhajobeliszk (versek. Bp., 2010.); Utu rea. Válogatott versek 1-2. (Nv., 2012.); Csordultig lebegéssel (Nv., 2013.); Létesszencia (Nv., 2016.)

A gyermekember ártatlanságával és jóhiszeműségével megáldott Gittai István esetében már az is költészet, ahogyan él. Ahogyan széles öleléssel, határtalan életimádattal és mélységes alázattal a környezetéhez, a természethez, az embertársaihoz és önmagához viszonyul. Ahogyan szereti, óvja és teremti az életben a szépet, a jót, az embernek valót. Gittai fokozottan természet– és valóságközeli beállítottsága, a dolgokhoz, jelenségekhez közel hajoló természete, egyenes szókimondása, törhetetlen derűje, időtlen bölcsessége és csillámló játékossága önmagában is költemény (Ködöböcz Gábor: Újabb ecsetvonások Gittai István portréjához).

Gittai István: Hosszú hajóút

Hogy­ha messzi­re uta­zol,

s unod már ol­vas­ni­valód,

csukd be a köny­vet, a pillád,

bízd emléke­id­re ma­gad;

vagy bámuld a gyer­mek­ar­cot,

mely éle­terős, ele­ven,

akár csak a del­fin-po­ronty,

a pi­cu­ri, formás bons­zaj.

Gittai István 73 évet élt. Temetéséről a későbbiekben gondoskodnak.

Borítóképünkön Gittai István

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában