Születésének napján leplezték le ifj. Rimanóczy Kálmán szobrát

A körülbelül három méter magas, bronzból készült, egész alakos szobor, Alexandru Păsat kolozsvári szobrászművész alkotása a nagyvárad-olaszi katolikus plébániatemplom, ismertebb nevén a Barátok temploma előtt kapott helyet. A koronavírus-járvány miatt érvényben lévő intézkedések miatt leleplezésére szűk körben került sor május 1-jén, ifj. Rimanóczy Kálmán születésnapján: a leplet Zatykó Gyula polgármesteri tanácsadó, illetve Ilie Bolojan nagyváradi polgármester távolította el, majd meg is koszorúzták a műalkotást.

Javaslat: Rimanóczy nevét viselheti a szobornak helyet adó tér

Ilie Bolojan váradi polgármester az eseménnyel kapcsolatos Facebook-bejegyzésében azt írja: javasolni fogja a helyi tanácsnak, hogy azt a teret, ahol a szobor helyet kapott, Rimanóczyról nevezzék el, hiszen „úgy illik, hogy tisztelet övezze azokat a személyeket, akik meghatározták a város történelmét, és akik teszik a dolgukat ott, ahol kell, függetlenül a nemzetiségüktől, a vallásuktól, vagy pedig a kortól, amelyben éltek. Ifj. Rimanóczy Kálmán egy ilyen ember volt. Örök hála a nagyváradiak részéről!”

Zatykó Gyula polgármesteri tanácsadó, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke eljuttatta szerkesztőségünkbe azt a beszédet, amelyet, ha a körülmények nem így alakulnak, az avatóünnepségen hallhattunk volna a részéről. Ezt olvashatják az alábbiakban.

Gondolatok a Rimanóczy-szobor virtuális avatásán

„Néhány hónappal ezelőtt még egészen más forgatókönyv szerint történt volna ez, a nagyváradiak számára olyan fontos szoboravatás. Ünneplő tömeg, díszmeghívottak, egyházi és világi személyiségek lettek volna jelen. Megtiszteltetés volt számomra, hogy erre a jeles eseményre engem jelöltek ki a város részéről ünnepi beszédet mondani. Ám az élet felülírta ezt az elképzelést, a mozgásunkat korlátozó körülmények kényszere alatt, diszkréten, a város polgármesterével ketten lepleztük le, majd tettük le tiszteletünk jeléül az emlékezés virágait ifj. Rimanóczy Kálmán szobrának talapzata elé.

Úgy vélem, hogy jelen gondolataim pótolják az el nem hangzott ünnepi szoboravató beszédet.

A mai napon 150 éve annak, hogy a most felavatott szobrától néhány száz méterre megszületett a modern Nagyvárad legjelentősebb építésze, ifj. Rimanóczy Kálmán. A környéken járt elemi és középiskolába, innen indult tanulni Budapestre, majd Berlinbe, hogy korszerű szakmai tudással, Európa haladó szellemiségével átitatva visszatérjen szülővárosába, és kiteljesítse szintén neves építész édesapja városépítő pályáját.

Idősebb Rimanóczy Kálmán nevéhez olyan meghatározó nagyváradi épületek kötődtek, mint az Andrényi-féle vasáruház, a bazárépület, a neológ zsinagóga, a Kereskedelmi Csarnok vagy a róla elnevezett, szállodát, fürdőt és a Royal kávéházat magában foglaló épületkomplexum. Nem lehetett könnyű dolga a fiúnak, ha túl akarta szárnyalni apja teljesítményét, talán ez az ambíció is hajtotta, amikor egyre nagyobb tervek megvalósításába kezdett. Első jelentős alkotása a pénzügyi palota volt. Aztán megszállottként vetette magát a munkába, felsorolni is nehéz, hány jelentős, városunk arculatát ma is meghatározó épület nőtt ki a keze alól, csak néhányat említenék a váradiak büszkeségévé vált alkotásai közül: Stern-, Appolló-, Moskovits-palota, Görögkatolikus Püspökség, csendőrségi iskola, az édesapjának tervezett Fő utcai id. Rimanóczy-ház és a városháza épülete.

Városunk másik kultikus személyisége, a kortárs Ady Endre a Nagyváradi Naplóban, 1903-ban megjelent cikkében megállapította: a „mai modern arcú Nagyváradot jó részben ő rajzolta meg”, a városháza építése kapcsán pedig úgy vélte: „A művészember beteges ambíciójával feküdt neki régi kedves ideájának. Száraz, józan, hozzáértő emberek mondják, hogy erre az ambíciójára rá kell fizetnie, azon kívül, hogy lelkének, erejének legjavát rakta a kövekbe. (…) Triumfálni akart az új székházban, s ez sikerült is neki!” Ady látnoknak bizonyult: a megfeszített munkában ifj. Rimanóczy Kálmán egészsége megroppant és mindössze 42 évesen, alkotóerejének teljében, pályája kettétört.

Elképzeltem, mit látna, mit gondolna, ha szobra életre kelne. Először az édesapja által tervezett, egykori honvédlaktanyával nézne szembe, balra tekintve kissé csalódottan csodálkozna rá élete első nagy műve, a pénzügyi palota becsomagolt látványára, de ha előre tekintene, elégtétellel konstatálná, hogy legszebb palotái a Fő utcán régi fényükben pompáznak. Ha tovább is ellátna, értetlenül tapasztalná, hogy apja végrendeletét semmibe véve, elkótyavetyélték, tönkretették a szegények megsegítéséhez biztos jövedelmet termelő Rimanóczy-szállodát, fürdőt és kávéházat.

Ha élete fő művére, a városházára tekintene, talán megvigasztalódna, mert éppen restaurálják az épületet, hogy száz év után is őrizze maradandóságát. Ha tudná, hogy szeretett városát két háború, impériumváltások, a holokauszt megrázkódtatásai, fél évszázad kommunizmus, majd rablókapitalizmus évtizedei rombolták, biztosan rácsodálkozna, hogy még mindig otthon érzi magát benne. Talán a megmaradás titkát is megfejtené, és hálával gondolna a váradi lelkület megtartó erejére. Ebben az összefüggésben azt is megértené, miként vált szoborrá életének meghatározó színhelyén, a keze nyomát is őrző Barátok temploma előtt, amelynek kriptájában városunk nagy püspökének, Tempfli Józsefnek köszönhetően, földi maradványai végső nyughelyre találtak.

Az elmúlt korok személyiségeinek abban az esetben állítanak szobrot az utódok, ha láthatóvá kívánják tenni tiszteletüket, megbecsülésüket az általuk létrehozott, de ma is érvényes értékek iránt, hogy követendő példának ajánlják a jövő nemzedékek figyelmébe.

Nagy elégtétel számomra, hogy ma felavathattuk városunk jeles magyar személyiségének a szobrát, amely, bármi is történjen ezután, örök mementóként hirdeti, hogy a közösségünk által létrehozott időtálló értékek városunk kulturális örökségének meghatározó részét képezik, ezért kiérdemelték a jelen és a jövő városlakóinak tiszteletét és megbecsülését.

Köszönet érte az önkormányzatnak, a város vezetőinek, a polgármesternek, hogy a szobor létrejöttét támogatták!

Köszönet mindazoknak, akik konkrétan is hozzájárultak, hogy Nagyváradon a magyar örökséget egy újabb szobor hirdesse!

Köszönet érte a váradiaknak, akik lelkükben őrzik, és továbbéltetik múltunk értékeit!”

Zatykó Gyula

Nagyvárad, 2020. május 1.