Segítségnyújtás

2023.02.01. 17:10

Szolgálaton kívül is segített a fiatal tűzoltó

Forrás: ISU

BN-összeállítás

Andrei Stănișoara törzsőrmester éppen szabadidejét töltötte, hazafele tartott személygépkocsival egy barátjától kedd este a Szentandrási úton, amikor meglátta, hogy közúti baleset történt és megállt segíteni. A balesetben egy személyautó és három személy volt érintett, két nő és egy gyermek. Mint kiderült, a baleset nem sokkal az odaérkezése előtt történt az ellenkező menetirányú sávon, a jármű vezetője egy villanyoszlopnak ütközött. Amikor a törzsőrmester odaért, néhányan már a balesetező személyautó köré gyűltek, azonban amikor látta, hogy még egy sérült sem szállt ki a megrongálódott járműből, a tűzoltó kinyitotta az autó bal első ajtaját. A volánnál ülő nő láthatóan pánikban volt, és ijedten a gyermekről kérdezősködött. A tűzoltó ekkor kiemelte a három év körüli kisfiút az autóból és sértetlenül átadta édesanyjának. A gyermek kimentése után a harmadik személy, a kisfiú nagymamájának segítségére sietett, aki az ütközés miatt a hátsó ülésről előreesett az elsőre, a sofőr mellé. Az áldozat melletti ajtó be volt zárva, ezért a másik oldalról jutott be a járműbe és két, a helyszínen tartózkodó személy segítségével kényelmesebb pozícióba helyezte a nőt, akinek a fején nyílt seb volt. A tűzoltó igyekezett elállítani a vérzést, majd a gyorsmentők kiérkezéséig a nővel maradt a járműben és felügyelte az állapotát. A rohammentősök segítségével ezután biztonságos körülmények között kiemelték a járműből a 67 éves asszonyt, a helyszínen ellátták, majd kórházba szállították. 

Andrei Stănișoara törzsőrmester 23 éves, a Körösök Katasztrófavédelmi Felügyelőség tagja 2020 óta, a Közbeszerzési Osztály vezető-műszaki altisztje. 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!