Autóbaleset

2022.03.02. 15:56

Menekültek baleseteztek Érmihályfalvánál

Forrás: ISU

BN-összeállítás

 

Közúti baleset történt hétfő délután 18.30 óra körül a 19-es jelzésű országúton, Érmihályfalva kijáratánál, melyben egy mikrobusz és egy személyautó volt érintett. A rendőrség közleménye szerint a 8+1 személyes mikrobuszt egy 27 éves ukrajnai férfi vezette, és Szatmárnémeti irányából Nagyvárad felé haladtak. A férfi megelőzte az előtte haladó személyautót, melynek a volánjánál egy 37 éves, szintén ukrajnai férfi ült. Azonban miközben visszatért a saját sávjára, a személyautónak ütközött, majd pedig kisodródott és az út szélén felborult. A helyszínre két érmihályfalvi mentő- és egy nagyváradi gyorsmentő csapat érkezett ki, tudatta a Körösök Katasztrófavédelmi Felügyelőség. A hatósági közlemények szerint a mikrobusz ukrán utasai közül ketten, egy 32 éves férfi és egy 27 éves nő megsérült, a nagyváradi megyei kórház sürgősségi osztályára szállították őket. A járműben gyerekek is tartózkodtak.

Karsai Attila érmihályfalvi alpolgármestertől megtudtuk: a balesetet megelőzően a menekültek megálltak Mihályfalván, ahol a rendőrségen regisztrálták adataikat. Az önkormányzat szálláshelyet, étkezési lehetőséget ajánlott fel nekik, hogy pihenjenek, mielőtt tovább utaznának, azonban ők nem éltek a lehetőséggel, csak egy nagyon rövid pihenő erejéig álltak meg, tájékoztatott Karsai Attila. 

Az ügyben további vizsgálat folyik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!