Kajak-kenu

2022.08.21. 15:24

Újabb érmeket szereztek a magyar versenyzők Münchenben

Egy-egy aranyat, ezüstöt és bronzot nyertek.

Nádas Bence (j) és Kopasz Bálint a férfi kajak kettes 500 méteres versenyének eredményhirdetésén a müncheni multisport Európa-bajnokságon 2022. augusztus 21-én

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A magyar versenyzők újabb érmeket, egy-egy aranyat, ezüstöt és bronzot szereztek a müncheni multisport Eb keretében zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon vasárnap.

A kora délutáni döntős blokkban a Nádas Bence, Kopasz Bálint kajakos páros győzött 500 méteren, ugyanezen a távon a kajakos Rendessy Eszter második lett, míg a Kiss Blanka, Lucz Anna, Csikós Zsóka, Gazsó Alida Dóra összeállítású kajaknégyes a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

A három magyar első helyet hozó délelőtt után öt olimpiai szám döntőjével folytatódott a program az Olimpiai Regatta Központban.

A nők „királyszámában”, K-1 500 méteren az UTE 19 éves kajakosa, az egy nappal korábban Kőhalmi Emesével 1000 méteren első Rendessy Eszter próbálkozott azok után, hogy két hete, a vb-n hetedik lett. Most sem kezdett túl jól, de aztán féltávnál már az éllovas lengyel Anna Pulawska mögött lapátolt, 300 méternél pedig úgy tűnt, rövid időre a vezetést is átvette. A hajrához érve mások is – így a címvédő dán Emma Jörgensen – bekapcsolódtak az érmekért folyó harcba, és bár Rendessy fáradni látszott, kitartott a célig, s ennek ezüstérem lett a jutalma. Pulawska nyert, Jörgensen lett a harmadik.

Férfi C-2 500 méteren Hajdu Jonatán és Fekete Ádám tavaly második lett Koppenhágában, az idei vb-n azonban – sérülések és betegségek után – meg kellett elégedniük a hetedik hellyel. Most szinte végig harcban voltak a dobogóért, az utolsó méterek azonban a riválisoknak sikerültek jobban, a magyarok ötödik helyen zártak. Győztek a spanyolok, a lengyelek és németek előtt.

Nádas Bence és Kopasz Bálint – utóbbit igazi sztárként kezelik itt az Eb-n, rengetegen kérnek interjút tőle – friss világbajnokként érkeztek Münchenbe, és most is a győzelem volt a céljuk. A futam aztán eleinte nem úgy nézett ki, hogy ez sikerülni fog nekik, a németek ugyanis nagyon bekezdtek, a magyarok féltávnál csupán a negyedik helyen lapátoltak. A táv második felében azonban Kopaszék megmutatták, hogy mit tudnak, miközben a lelátó közönsége már a hazai egységet látta elsőként a célban, méterről méterre jöttek fel, az utolsó húsz-harminc méteren már az ő hajójuk orra volt előrébb, és végül ledolgozva egyhajós hátrányukat a vb után ismét parádés győzelmet arattak.

Női C-1 200 méteren Takács Kincső nyolcadik lett, majd következett az 500 méteres női kajaknégyesek döntője.

Ebben a számban Magyarország címvédőként érkezett az Eb-re, igaz, tavaly teljesen más összeállítású csapat nyert Poznanban. Most a korábban K-2 200-on aranyérmes Kiss Blanka és Lucz Anna mögött Csikós Zsóka és Gazsó Alida Dóra ült, s a kvartett jól kezdett. Féltávnál a vezető lengyelek mögött haladt, de aztán a hajrára kicsit elfáradt, a végén még a dánok megelőzték, így bronzéremnek örülhetett.

A vasárnapi második döntős blokkból a férfi K-1 200 méter lógott ki abban a tekintetben, hogy ez már nem olimpiai szám. A sprintereknél a világ- és Európa-bajnok Birkás Balázs szállt vízre magyar részről, aki nem tudott beleszólni az érmek sorsába, hatodikként ért célba.

később:
férfi K-1 5000 m (Noé Bálint) 15.30
női K-1 5000 m (Kőhalmi Emese) 16.05
női C-1 5000 m (Balla Virág) 16.50

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!