NB I.

2021.08.05. 17:20

A Fradi és a Vidi nélkül rendezik a hétvégi fordulót

Az Újpest és a Budapest Honvéd is idegenben lép pályára a labdarúgó OTP Bank Liga péntektől vasárnapig tartó második fordulójában.

A fővárosi együttesek rosszul kezdték a szezont: a Konferencia-ligában szereplő Újpest a Puskás Akadémiától 2-1-re, a kispestiek az újonc Debrecentől 4-1-re kaptak ki saját stadionjukban. Az élvonalba egy év után visszatért DVSC ezúttal épp a lila-fehéreket fogadja vasárnap a Nagyerdei Stadionban, és abból a szempontból mindenképpen előnyben lesz, hogy Michael Oenning együttese csütörtökön még a nemzetközi kupaporondon játszik a svájci FC Basellel.

A Horváth Ferenc irányította Honvéd súlyosnak mondható vereséggel tért vissza 2018 után az újjáépült Bozsik Arénába, és szombaton MTK otthonában javíthat.

A forduló pénteki nyitómeccsén az első fordulóban meglepetésre a Ferencvárost idegenben legyőző Kisvárda hazai környezetben is bemutatkozik, ellenfele az újonc Gyirmót lesz. Szombaton a fővárosi derbi mellett a ZTE Mezőkövesdre látogat, míg vasárnap a Paks felcsúti vendégjátékával zárul a forduló mostani programja.

A bajnoki címvédő, a BL-selejtezőben még versenyben lévő Ferencváros és a MOL Fehérvár FC rangadóját a népligeti együttes kérésére szeptember 22-re halasztották.

A mérkőzéseket az M4 Sport élőben közvetíti.

A 2. forduló programja:

péntek:

Kisvárda Master Good-Gyirmót FC Győr 20.00

szombat:

Mezőkövesd Zsóry FC-ZTE FC 17.45

MTK Budapest-Budapest Honvéd 20.00

vasárnap:

Debreceni VSC-Újpest FC 17.45

Puskás Akadémia FC-Paksi FC 20.00

szeptember 22., szerda:

MOL Fehérvár FC-Ferencváros 20.00

Tabella:

1. Debreceni VSC 1 1 – – 4-1 3 pont

2. Mezőkövesd Zsóry FC 1 1 – – 3-2 3

3. Puskás Akadémia FC 1 1 – – 2-1 3

Kisvárda Master Good 1 1 – – 2-1 3

5. ZTE FC 1 – 1 – 1-1 1

MOL Fehérvár FC 1 – 1 – 1-1 1

MTK Budapest 1 – 1 – 1-1 1

Gyirmót FC Győr 1 – 1 – 1-1 1

9. Paksi FC 1 – – 1 2-3 0

10. Ferencváros 1 – – 1 1-2 0

Újpest FC 1 – – 1 1-2 0

12. Budapest Honvéd 1 – – 1 1-4 0

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!