Koncertsorozat

2020.02.23. 21:12

Február 28-án kezdődik a Müpa Régizene Fesztiválja

Jövő pénteken kezdődik a Müpa Régizenei Fesztiválja, a március 8-ig tartó sorozatban több különleges művet is hallhat a közönség – közölte a Müpa.

A Régizene Fesztiválon olyan előadók szerepelnek, mint A Felvilágosodás Korának Zenekara, Rohmann Ditta és Olga Pascsenko vagy a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar. Elsőként hallhatja a közönség hazai hangversenyteremben Händel Alexander Balus című oratóriumát és de felcsendül a fesztiválon Rameau itthon kevésbé ismert Dardanus operája is

olvasható az összegzésben.

A koncertsorozatot idén a Felvilágosodás Korának Zenekara nyitja Bach művekkel. Az együttest három zenekarvezető hegedűs irányítja felváltva: Margaret Faultless, Huw Daniel és Rodolfo Richter. Mellettük Katharina Spreckelsen oboaművész járul hozzá a zenei élményhez.

Mint írják,

a Fischer Ádám által 1987-ben alapított Haydn Philharmonie zenekart Nicolas Altstaedt vezeti, a fesztiválon Haydn mellett Werner és Pleyel műveivel örvendeztetik meg a közönséget.

A néhány éve alakult Ensemble Cantilene együttest a világhírű holland furulyaművésznő, Anneke Boeke irányítja, Monteverdi, Schütz és Bach kompozícióit adják elő.

Az összegzés szerint magyarországi hangversenyteremben először lesz hallható Händel Alexander Balus című három felvonásos oratóriuma a Kodály Kórus Debrecen, a Savaria Barokk Zenekar és kiváló énekes szólisták tolmácsolásában.

Mint írják,

nem létezhet Régizene Fesztivál Vashegyi György két nemzetközi hírű régizenei műhelye nélkül:

a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar a Müpával, valamint a Versailles-i Barokk Zenei Központtal koprodukcióban szintén egy Magyarországon kevésbé ismert művet, Rameau Dardanusát adja elő a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Az előadás szólistái Cyrille Dubois, Judith van Wanroij és Chantal Santon Jeffery, Tassis Christoyannis és Thomas Dolié lesznek.

Az összegzés szerint, a zenekarok mellett duókkal is találkozhat a fesztiválon a közönség.

A brazil énekes, Guilherme Roberto Borsányi Márton csembalóművész társaságában barokk műsort ad elő, estjükön Bach és Telemann mellett többek között Giulio Caccini, John Dowland és Henry Purcell egy-egy műve is elhangzik.

Rohmann Ditta és Olga Pascsenko kettőse cselló és fortepiano különleges összhangját mutatja be, koncertjükön Bach, Beethoven és Schubert műveiből válogatnak, Rohmann Ditta ezen az estén négy- és öthúros csellón is játszik majd.

További információk és részletes program a www.mupa.hu oldalon olvasható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában