Horror

2022.09.19. 18:22

Megöltek és csomagtartóba tettek a munkatársai egy üzletembert Gyöngyösön (videó)

A gyilkosok beismerő vallomást is tettek.

Forrás: Heol.hu

Már rácsok mögött van, és mindent beismert az a gyilkos testvérpár, akit a napokban fogtak el a zsaruk, miután kiderült: ők lehetnek a felelősök a Gyöngyösön meggyilkolt családapa haláláért - derül ki a Bors cikkéből.

Az építési vállalat ügyvezetőjeként dolgozó K. Dávid munkásoknak ment pénzt osztani Gyöngyösre, amikor rejtélyes módon nyoma veszett, csupán a kocsiját találták meg egy helyi utcában. 

Holttestét egy másik kocsi csomagtartójában, két héttel később fedezte fel két miskolci rendőr. A zsaruk már korábban is gyanították: nem szándékos eltűnésről lehetett szó. Az egész környéket átfésülték, ezzel párhuzamosan pedig kihallgatták a férfi munkatársait.

"Több kihallgatás is történt, többek között egy testvérpárt is meghallgattunk, akik az eltűnttel napi munkakapcsolatban álltak, és többször a korábban elmondott vallomásaikkal nem teljesen egyezőt adtak elő, ezért felkeltették a nyomozók figyelmét" – mondta el a sajtótájékoztatón Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Gyanújuk bebizonyosodott, a holttestet ugyanis T. György és T. Sándor kocsijában találták meg. Miután pedig a két férfit elfogták, beismerő vallomást tettek, és szombaton le is tartóztatták őket.

Egyelőre még nem tudni, mi lett a Dávidnál lévő több millió forinttal.

"Vallomásuk egyelőre nem teljes körű beismerés, de vizsgálata folyamatban van, a motivációfeltárás fontos része lesz az eljárásnak" – mondta a szóvivő. A két férfi ismerősei a mai napig reménykednek, hogy tévedés történt.

"Hallottuk, hogy letartóztatták őket, viszont nem tudtuk elhinni, hogy ők voltak. Teljesen megdöbbentünk, mikor beismerték, azóta is sokkhatás alatt vagyunk" – mondta a Borsnak egy ismerős. 

Címkék#gyilkosság

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában