Időjárás

2022.10.01. 18:42

Felhős időre számíthatunk

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű.

Sok lesz a felhő, csak kevés helyen lehetnek hosszabb szakadozások. Az ország délkeleti harmadán kiterjedtebb csapadékzóna vonul, de a gomolyfelhő-képződésből az ország középső sávjában is kialakulhatnak záporok, zivatarok. Kis eséllyel egy-egy hevesebb zivatar is előfordulhat. Eközben északnyugat felől hidegfront felhőzete is fölénk húzódik, amely éjszaka délkelet felé halad. Ebből már kevesebb helyen lehet csapadék. Vasárnap felhőátvonulások várhatók, majd délután az ország délnyugati felén megnövekszik a felhőzet. Futó zápor néhol, míg gyenge, időszakos eső délnyugaton fordulhat elő. A délies szél megélénkül, majd estétől egyre nagyobb területen északnyugatira fordul és nagy területen megerősödik. Zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap döntően 18, 19 fok körül alakul, de délnyugaton ennél pár fokkal enyhébb idő valószínű.

Címkék#időjárás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!