Ország-világ

2021.06.18. 06:18

Most a gazdaság újraindítása a legfontosabb cél

Magyarország a gazdaság újraindítását követően visszatér az adósságcsökkentő pályára, most azonban az a cél, hogy újra az unió élmezőnyében legyen a hazai növekedés. Ennek eléréséhez jók az esélyek.

A minap elfogadott jövő évi költségvetés hiánycélja a bruttó hazai termék 5,9 százaléka. Ez ugyan magasabb, mint amit békeidőben ez Európai Unió el­vár, de a koronavírus-járványból fakadó válság miatt Brüsszel erre és a következő évre rugalmasságot biztosít ezen a téren, így a forrásokat a gazdasági növekedés megerősítésére fordíthatják a nemzeti kormányok.

Hazánk él ezzel a lehetőséggel, de hasonlóan cselekszenek a visegrádi államok (V4) is. Azaz azok az országok, amelyek hazánk szoros szövetségesei, de egyben a régiós versenytársai is, a növekedés újraindítását tartják szem előtt.

Az államháztartást Magyarországon a baloldali kormányok soha nem tudták egészséges egyensúlyban tartani. Erre hívta fel a figyelmet Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára is a Hír TV műsorában. Emlékeztetett: 2010 előtt volt hat egymást követő év, amikor a tagállamok közül a magyar államháztartási hiány volt a legnagyobb vagy a második legnagyobb az unióban. Sőt, 2002 és 2010 között nem volt olyan év, amikor a magyar adósságráta ne nőtt volna.

Az Orbán-kormány tett rendet a pénzügyek terén is, ennek köszönhetően szabadult ki hazánk az unió túlzottdeficit-eljárása alól. Az elmúlt években végig alacsony szinten tartotta a kabinet a költségvetés hiányát, az államadósság pedig évről évre csökkent. A koronavírus-járvány szakította ezt meg, de ilyenkor az a politika érvényesül, miszerint jó időkben az adósságrátát csökkenteni kell, míg rossz időkben az államnak lépnie kell a növekedés felpörgetése érdekében. A magyar gazdaság lendületes teljesítményét segíti elő a 2022-es költségvetés is.

A vírus miatt kialakult nehéz időszak valójában inkább egészségügyi válsághelyzetet idézett elő. A gazdasági sokkal ugyanis egy pénzügyi szempontból is megerősített ország nézett szembe. Hazánk jóval kevésbé volt kitéve gazdasági-finanszírozási problémának, mint 2008-ban. Hét éven keresztül folyamatosan nőtt az ország gazdasági teljesítménye, az államháztartási hiány 2019-ben a bruttó hazai termék két százaléka volt. Az államadósság alig haladta meg a 66 százalékot, a fizetési mérleg hiánya pedig hosszú távon is fenntartható szintre került. Ezt az időszakot nevezték többen is a növekedés aranykorának. A kormány ide szeretné visszavezérelni az országot. Erre jók az esélyek, egyre több adat mutatja azt, hogy sikerült újraindítani a gazdaságot. A hosszabb távú cél az, hogy 2030-ra Magyarország bekerüljön az unió öt legjobb országa közé, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni.

Ezért szeretné például azt a kormány, hogy rövidesen sikerüljön kétszázezer forintra emelni a minimálbért, valamint tovább csökkenhessen a munkára rakódó adóteher.

A gazdaság újraindulásának – amelyet nagyban segít az oltási program kiemelkedő sikere – eredményeiből a családok már jövő év elején részesülhetnek. Az állam ugyanis visszatéríti a gyermeket nevelő szülőknek a 2021-es évben befizetett személyi jövedelemadójukat, ha meghaladjuk az 5,5 százalékos növekedést. Az elemzői előrejelzések alapján ez minden bizonnyal megvalósítható.

Mindezt úgy kell elérni, hogy fokozatosan helyrebillenjen az államháztartási egyensúly, a hiány várhatóan 2024-re éri el a GDP háromszázalékos mértékét. Vagyis hazánk az újraindítást követően visszatér az adósságcsökkentő pályára, amely az elmúlt tíz évet is jellemezte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában