programok

2020.09.24. 12:05

Élelmiszeripari cégek fejlesztéséről írt alá megállapodást Varga Mihály

A Ginop a 2014 és 2020 közötti fejlesztéspolitikai időszak legnagyobb súlyú operatív programja – mondta a pénzügyminiszter.

Több mint 2600 milliárd forint értékben születtek támogatói döntések a Gazdaságvédelmi és innovációs operatív program (Ginop) pályázati felhívásain – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön, öt élelmiszeripari kis- és középvállalkozás támogatási szerződésének aláírási ünnepségén, Budapesten.

A politikus kiemelte, hogy a Ginop a 2014 és 2020 közötti fejlesztéspolitikai időszak legnagyobb súlyú operatív programja, méretét tekintve a legnagyobb az Európai Unióban. A programban eddig 143 felhívást tettek közzé, a támogatást nyerő projektek száma meghaladja a 22 ezret, a támogatás értéke pedig eléri a 2662 milliárd forintot.

A gazdaságvédelmi célokra átcsoportosított uniós forrásokból 60 milliárd forintnyi fejlesztési támogatás már eljutott a vállalkozásokhoz – tette hozzá.

A rendezvényen a programban nyertes öt élelmiszeripari kis- és középvállalkozás – az U és U Kft., a Tutti Kft., a Panyolai Szilvórium Zrt., a Csabai Szalámi Kft., a Balogh Tészta Kft. – támogatási szerződését írta alá a miniszter a cégek képviselőivel.

Ezen cégek több mint 500 millió forint értékű fejlesztéséhez a kormány 280 millió forintos uniós forrással járul hozzá.

A kormány célja, hogy a járvány második hulláma alatt fenntartsa a magyar gazdaság működését, ezért olyan politika kialakítására van szükség, amely az emberi élet védelme mellett megóvja és újrateremti a gazdasági kapacitásokat. Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a kormány minden magyar beruházást támogatni kíván, legyen szó kisvállalkozásról, középvállalatról vagy éppen nagyvállalatról.

A Ginop legfontosabb célja a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása, a foglalkoztatás bővítése, a vállalkozások exportképességének növelése, mert ezek adják a gazdaság gerincét. A vállalatok fejlődését, az ott dolgozók munkahelyének biztonságát jelentő beruházások jelentős súllyal bírnak a gazdaságvédelemben is – fűzte hozzá a miniszter.

A tárcavezető szerint közös érdek a hazai termelők és feldolgozók támogatása, ugyanis a magyar termékek vásárlása a hazai gazdaságot erősíti, magyar munkahelyeket véd meg és a magyar családok megélhetését biztosítja.

Kitért arra is, hogy a pályázaton az édesipari U és U Kft. 166 millió forint értékű fejlesztéséhez több mint 90 millió forintos támogatást nyert el. A TUTTI Kft. 120 millió forintos értékben új eszközök beszerzésével növeli termelését, amelyhez a kormány 84 millió forint támogatással járult hozzá. A Panyolai Szilvórium munkahelyteremtő fejlesztést tervez 56 millió forint értékben, 41 millió forintos támogatással. A Csabai Szalámi Kft. több mint 20 millió forint értékű kapacitásbővítő beruházásához 14 millió forint forrásra pályázott sikeresen. A Balogh Tészta Kft. termékfejlesztést tervez 138 millió forint értékben, amelyhez 52 millió forintos segítséget jelent a pályázati támogatás – sorolta a miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában