felelőtlenség

2021.02.22. 13:00

A lakásfelújítások nagy részében még mindig nem kötnek szerződést

A lakásfelújítások 70 százalékában nem kötnek írásos szerződést az építőipari vállalkozókkal a megrendelők, és nem néznek utána a kivitelezőnek – mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.

Koji László az M1-en hozzátette:

ezen a helyzeten sokat javít az állami támogatási program, amelyben a visszatérítés feltétele az írásos szerződés és tételes megállapodás az elvégzendő feladatokról,

valamint az, hogy a pénzek számlán keresztül mozogjanak. Ezzel tisztul a piac – mondta.

Koji László azt javasolta azoknak, akik szakembert keresnek, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szakmai építőipari regisztrációs rendszerében tájékozódjanak, ahol 80 ezer vállalkozást találhatnak, megyénként felsorolva.

A felújítási igény tömegesen Budapesten jelentkezik, az év elejétől jelentős kereslettel találkoznak a szakemberek és a cégek, ezért a várakozási idő feltehetően nem fog csökkenni

- mondta.

Közlése szerint az ágazat folyamatosan mintegy 340 ezer embert foglalkoztat, jó szakemberből, szakmunkásból és mérnökökből azonban az utóbbi 4-5 évben komoly hiány van, ami az idén is megmaradt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában