Versenyhivatal

2022.08.07. 13:00

Ágazati gyorsvizsgálatokkal biztosították a járvány alatti reklámok tisztességességét

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2022 első félévében is nagy hangsúlyt fektetett a magyar emberek védelmére, valamint a verseny tisztaságának biztosítására a nemzetgazdaság jelentős ágazataiban. A nemzeti versenyhatóság ágazati gyorsvizsgálataival biztosította a koronavírus-járvány alatti reklámok tisztességességét – tudatta a hivatal az MTI-vel csütörtökön.

Az első hathavi eredményeket összegző, a magyar piaci versenyről szóló jelentés szerint a GVH hozzájárult ahhoz, hogy a verseny jótékony hatásainak köszönhetően közel felére csökkenjen az antigén gyorstesztek hazai kiskereskedelmi ára. Az építőipar területén tavaly megkezdett gyorsvizsgálatok sorozata is folytatódott, amely szintén az áremelkedések mérséklését szolgálja a versenytorzulások felszámolásával.

A GVH továbbra is kiemelt feladatként kezeli a fogyasztók tájékozott döntéseinek elősegítését az online és a hagyományos felületeken egyaránt – írták. Az elmúlt fél év középpontjában az influenszer-marketing gyakorlatai mellett az e-kereskedelem és az adatvagyon összefüggései álltak, amelynek kapcsán a versenyhatóság előremutató javaslatokkal élt a fogyasztói bizalom erősítése, illetve a hazai kkv-k fejlesztése érdekében – tették hozzá.

Hangsúlyozták, hogy az összefonódások ellenőrzésekor a hatóság továbbra is a gyors ügyintézést tartotta szem előtt, melynek köszönhetően a GVH hatékonysága Európában továbbra is az élmezőnybe tartozik.

A kötelezően ellátandó alapfeladataink mellett három olyan képessége is van a nemzeti versenyhatóságunknak, amely után nemzetközi szakmai érdeklődés mutatkozik. Az egyik az Európában is egyedülálló – a magyar kormánytól kapott – felhatalmazás a gyorsított ágazati vizsgálatok lefolytatására. A másik a környezetvédelem és versenyjog kapcsolatának kutatása, míg a harmadik a fogyasztói jóléti hasznok számszerűsítése, közgazdasági elemzése

– összegezte Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a közleményben.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában