Ukrán válság

2022.07.15. 09:50

Közös fellépésre van szükség az ukrán gabonaexport szállításának megoldásához

Közös fellépésre van szükség az ukrán gabonaexport szállításának megoldásához - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter pénteken az M1 aktuális csatornán, miután Mikola Szolszkijjel, Ukrajna agrárpolitikai és élelmiszerügyi miniszterével egyeztetett csütörtökön Lembergben.

Elmondta, Ukrajnában háromszintű tárgyalást folytatott, elsőkörben az ukrán agrárminiszterrel tárgyalt, majd találkozott Kárpátalja kormányzójával és a helyi magyar képviselettel.   

Nagy István kiemelte, 

három év kiesését jelentene a világ globális piacáról, ha most a tárolókban lévő termést nem tudnák elszállítani. Ukrajnában jelenleg 22 millió tonna gabona ragadt bent, ha az idei termés nem fér be a tározókba, akkor a gazdák lemondanak a következő évi termés vetéséről 

- tette hozzá.   

Ez jelentős krízist okozna a világ élelmezésében. A globális ellátásban Ukrajna részesedése gabonából 9 százalékot, kukoricából 16 százalékot, napraforgóból pedig 40 százalékot tesz ki. 

A háború előtt Ukrajna évente 400 millió embert látott el gabonával, 3 év kiesése esetén akár 1 milliárd ember élelmezését fenyegetheti, csak azért, mert most Ukrajnából nem tudják a gabonát exportálni. 

Magyarország érdeke, hogy a szárazföldi útvonalon részt vegyen az ukrán export szállításában. A háború következtében a Fekete-tengeri kikötők leálltak, ahol az ukrán kivitel 90 százaléka zajlott - mondta az agrárminiszter.   

Utalt arra, hogy a szárazföldi tranzit útvonalak elhanyagoltak, a magyar-ukrán határ mindkét oldalán kellenek technológiai fejlesztések. Az Európai Unióhoz fordulnak, hogy a lehető leggyorsabban lehessen bővíteni az áthaladó kapacitást.   

Nagy István szólt arról is, hogy első lépésben gabonaszállító vagonokat kell szerezni, és kevés a széles nyomtávon is működő tolatómozdony. 

Naponta 4 ezer tonna ukrán gabonát tudnak áthozni vasúton a határon, dolgoznak azon is, hogy konténeres megoldással a közúton is gyorsítani lehessen a gabonaszállítást. 

Maximum napi 8-10 ezer tonna gabona áthozataláig tudnak eljutni, amit tovább kell vinni az ország belsejébe.   

A magyar-ukrán határ szűkös áteresztő kapacitása miatt el kell dönteni a szállítási prioritást is. Most a gabona van napirenden, de más árut is Európába kell hozni. Példaként említette a műtrágyát, illetve a termeléshez szükséges alapanyagokat, nyersanyagokat.   

Nagy István beszélt arról is, hogy a megbeszélésen operatív megoldásokat kerestek a magyar-ukrán határ befogadó kapacitásának bővítésére, a közös tervekre, ezek összehangolására.   

Rámutatott arra, hogy kellenek azonnali, illetve hosszú távú intézkedések is, mivel Ukrajna gazdasági kötődése az Európai Unióhoz egyre szorosabb lesz.

Borítókép: Az orosz hadsereg által szervezett újságírói túrán készített képen búzát rakodnak teherautóra az ukrajnai Luhanszki terület Sztarobilszk körzetében fekvő Kalmicsanksz gazdaságában 2022. július 12-én. MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában