Sikeres gazdaságfejlesztés

2022.02.09. 07:30

Amiatt támad a baloldal, amit a kormány meg sem tett

Néhány év alatt a felére csökkentette a kormány a munkáltatók adóját, a 2016-ban megkezdett többlépcsős adócsökkentés mára 2700 milliárd forinttal támogatja a hazai vállalkozásokat – erre hívta fel a figyelmet a Mediaworks Hírcentrumának nyilatkozva az adóügyi államtitkár. Izer Norbert közölte: az adócsökkentés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy öt év alatt 150 ezer forinttal nőtt a havi átlagkereset.

Utolsó esztendejébe fordult idén az egyik legnagyobb hazai adócsökkentő program, a hatéves bérmegállapodás. A kormány 2016 végén hívta tárgyalóasztalhoz a hazai munkaadók és munkavállalók képviselőit, s rövid úton meg is állapodott velük arról, hogy ha ütemesen emelkednek idehaza a keresetek, akkor érezhetően csökken a vállalkozások közterhe. Az egyezségben rögzített vállalások január 1-jétől megvalósultak, így a Mediaworks Hírcentruma arra kérte az adóügyi államtitkárt, vonja meg az első öt esztendő mérlegét.

"Az elmúlt időszak több fontos tanulsággal is szolgált" – kezdte értékelését Izer Norbert, ezek összegzése előtt felidézte a folyamatot. Mint mondta,

a megállapodás 2016 novemberében született meg, akkor 27 százalék volt az úgynevezett szociális hozzájárulási adó (szocho), és további másfél százalékot tett ki a szakképzési hozzájárulás. Az átlagbér pedig havi bruttó 270 ezer forint körüli mozgott.

A szoc­hót már a következő évben 22 százalékra csökkentette a kormánytöbbség, újabb vágás után 2018-ban 19,5 százalék volt az adóteher, a következő esztendőben pedig újabb két százalékpontot faragtak belőle. "Az adócsökkentés azért haladhatott ilyen ütemben, mert a vállalkozók nagy tempóban emelték az alkalmazottaik bérét. Ezt azért is tehették meg, mert egyre csökkent a bérre rakódó adó" – magyarázta az összefüggéseket az államtitkár, majd felidézte: a szoc­ho 2019-es csökkentésének például az volt a feltétele, hogy a reálbérek hat százalékkal növekedjenek. Az elvárás teljesült, s kezdetben jó kilátásokat tartogatott a 2020-as esztendő is. "Mint annyi mindent, a koronavírus-járvány az adócsökkentés forgatókönyvét is érintette, a tehermérséklés azonban nem maradt el. 2020-ban újra jelentősen megvágtuk a munkáltatók adóját, viszont a lépés akkor már nem a gazdasági növekedés fenntartását szolgálta, hanem a válság kezelését. Azt, hogy minél kevesebben veszítsék el a fizetésüket, az állásukat" – idézte fel Izer Norbert. Hozzátette:

idén ismét számottevő mérséklés következett. Jelenleg 13 százalék az elvonás, és év elején megszűnt a másfél százalékos szakképzési hozzájárulás – mondta.

A baloldal egyes megszólalói – például Surányi György volt jegybankelnök – éppen amiatt kárhoztatják a kormányt, hogy túl gyors a béremelkedés. Ez szerintük nem tesz jót a gazdaságnak – vetettük közbe.

Az erőltetett, túl gyors növelésnek valóban vannak árnyoldalai, de a magyar béremelkedési modell teljesen más: a keresetek növelése együtt jár a vállalkozások bevételeinek megugrásával és a foglalkoztatást terhelő adók csökkentésével – válaszolta az államtitkár. Ezután felidézte a friss adatokat.

"A rendszerváltás óta nem dolgoztak idehaza annyian, mint most, az átlagbér pedig a 2016-os havi bruttó 270 ezer forintról a múlt év végére 430 ezerre nőtt. A hat év alatt megvalósuló munkáltatói adócsökkentés révén a kormány 2022-ben 2700 milliárd forinttal támogatja a munkaadókat" – fogalmazott az államtitkár. Ezt a pénzt a cégek béremelésre fordíthatták, s így ma már a kétszázezer forintos minimálbér kigazdálkodása is jóval kisebb megterhelést jelent – mondta.

Izer Norbert úgy vélte, három fontos tapasztalata van a hatéves bérmegállapodásnak. Az egyik, hogy a gazdaságfejlesztés egyik fő eszköze ma az adócsökkentés. – Másodszor: a mai viszonyok között határozott lépésekre és hosszú távon kiszámítható kormányzati politikára van szükség, ezt láthatóan meghálálják a gazdasági szereplők. Harmadrészről nem adóhatósági ellenőrzésekkel, extra bírságokkal kell fenyegetni a vállalkozásokat, hanem együttműködni velük. A hatéves bérmegállapodás sikere, a dinamikusan emelkedő bérszint ezt támasztja alá – zárta szavait az államtitkár.

Borítókép: A csomagolóüzem a Soós Tészta Kft. vecsési gyárában 2021. február 5-én. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában