megújulás

2020.10.25. 12:17

Új járatokat és sűrűbb indulásokat kínál a MÁV több vonalon

A sűrűbb indulások a Piliscsaba és Rákos között, valamint az egri, a sátoraljaújhelyi illetve a Debrecen és Püspökladány közötti járatokat érinti.

Budapest, 2020. szeptember 23. A MÁV Start Zrt. sok utas befogadására készült Stadler KISS emeletes villamos motorvonata Vác felé indul a főváros Nyugati pályaudvaráról. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Jászai Csaba

Vasárnaptól új járatokat és sűrűbb indulásokat kínál a MÁV Piliscsaba és Rákos között, valamint az egri, a sátoraljaújhelyi illetve a Debrecen és Püspökladány közötti vonalon – közölte a vasúttársaság vasárnap az MTI-vel.

Azt írták: tervezhetőbbé, olcsóbbá és vonzóbbá tették a vasúti közlekedést Észak-Magyarországon Eger, illetve Sátoraljaújhely és Budapest, valamint az Észak-Alföld térségében Püspökladány és Debrecen között. A budapesti külső körvasúton pedig tesztjelleggel új vonat közlekedik vasárnaptól a hétvégén Óbuda és Rákos, munkanapokon Piliscsaba és Rákos között.

Eger és Budapest közt reggel 5 és este 8 óra között óránként indulnak interrégiós járatok alacsonypadlós FLIRT motorvonatokkal, melyek gyorsvonati pótjegy nélkül vehetők igénybe.

Sátoraljaújhely és Budapest között napi egy új, közvetlen InterCity vonatpár közlekedik, csaknem egy órával csökkentve a korábbi leggyorsabb menetidőt. A sebesvonatok helyét a Füzesabony és Sátoraljaújhely közötti személyvonatok valamint az egri interrégiós járatok vették át.

Püspökladány és Debrecen között sűrűbben, 15, illetve 30 percenként indulnak a vonatok a reggeli csúcsidőben.

A budapesti külső körvasúton tesztjelleggel hétvégén óránként Óbuda és Rákos között, munkanapokon pedig félóránként Piliscsaba és Rákos között közlekednek modern, alacsonypadlós vonatok S76-os jelzéssel. A járatok megállnak az Újpalota elnevezéssel létesített megállóhelyen, a Drégelyvár utcai felüljáró közelében, ahonnan átszállási lehetőséget biztosítanak a 7, 7E, 8E, 108E, 133E, 277-es buszokra.

Az S76-os vonat menetideje Piliscsaba és Rákos között 47 perc, Budapesten belül az Óbuda és Rákos közötti távot 17 perc, az Újpest és Újpalota közötti szakaszt 7 perc alatt teszik meg – tájékoztatott a vasúttársaság.

Borítókép: A MÁV Start Zrt. sok utas befogadására készült Stadler KISS emeletes villamos motorvonata Vác felé indul a főváros Nyugati pályaudvaráról 2020. szeptember 23-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában