Koraszülöttként az életéért küzdöttek, ma már járni tanul Borbála, a csodababa

A napokban volt egy éve, hogy a kis Borbálát szülei hazahozták a kórházból. Ahogy a kislány édesanyja, Szilágyi-Bogár Henrietta fogalmazott, az ő „kis csodájukra” szinte rá sem lehet ismerni – írja a kemma.hu.

Az anya ikerterhességének a 19. hetében beindult a szülés. A kisfiút elvesztették, de egy bravúros műtétnek köszönhetően a másik baba életben maradt. Születése után a kislánynak a Borbála nevet adták a szülei, ezzel fejezve ki hálájukat a tatabányai Szent Borbála Kórháznak.

Tizenkilenc hetes ikres kismama voltam, mikor elfolyt a magzatvíz. Mire beért velem a mentő a kórházba, a kisfiunkkal megindult a szülés. Bevittek egy szülőszobába, ahol Bardóczy Zsolt főorvos elmagyarázta, hogy sajnos a kisfiút nem lehet megmenteni, de mivel külön burokban van a kislányunk, őt megpróbálják

– kezdte a történetüket az anyuka, aki 27 órát feküdt a szülőszobán, hogy megszülje a kisfiút, de végül műteni kellett, hogy a másik magzat ne kerüljön veszélybe.

A mi hős kislányunk ott volt a pocakomban, ez tartotta bennem a lelket. Ez a majdnem 12 hét szörnyű volt. Tele volt hullámokkal. Egyszer fenn, egyszer lenn. De inkább lenn. Nagyon nehéz bizonytalanságban élni, főleg, ha a gyerekedről van szó. Nagyon akartuk őt – mesélte az anyuka, akinek nem ez volt az első elvesztett babája.

Mi már egy angyalkát elvesztettünk másfél éve a 9. hétben. Nem fejlődött, nem volt szívhang, így el kellett venni. Már az is egy hatalmas trauma volt. Most pedig megint átélni, úgy, hogy a gyermek már 19 hetes volt és tudtuk, hogy kisfiú. Kegyetlen érzés gyászolni úgy, hogy tudod, még dobog egy szív a tiéd alatt. És nem tudja senki megmondani, hogy ő élni fog-e vagy nem – mondta Henrietta, aki csak arra tudott gondolni a műtét után, hogy kislányának élnie kell, mert még egyszer nem tudná elviselni ezt a fájdalmat.

Végül február 8-án este 20 óra 40 perckor 29 hét 5 napra 1480 grammal és 42 centiméterrel megszületett Borbála. A kislány azonnal a koraszülött osztályra került, minden lélegzetét műszerek felügyelték. A csöpp kis test szinte elveszett a hatalmasnak tűnő inkubátorban, édesanyja mellette töltött minden percet amit csak lehetett.

Szerencsére ez az aggodalom már csak emlék. Borbála hihetetlen élni akarásról tett tanúbizonyságot.

Ma már senki sem mondaná meg róla, hogy egykor az életéért küzdöttek.

Viszonylag hamar össze szoktunk a hazajövetel után. A kórházban sokat tanultam másfél hónap alatt, míg bent voltunk. Emlékszem rá, voltak olyan éjszakák itthon, mikor felváltva mentünk a kis­ágyhoz a férjemmel, hogy lélegzik-e. Persze volt légzésfigyelő, de magunkban jobban bíztunk – emlékezett vissza a boldog anyuka, aki szerint Bori minden téren szó szerint egy csoda.

Nem hordjuk fejlesztésre, nincs rá szükség. Teljesen behozta az időre született babákat, és makkegészséges. Igazi örökmozgó sajtkukac. Úgy látjuk, hogy nemsokára elindul. Faltól falig, és az ágynál már megy kapaszkodva.

A háta mögé állok, fogom a két kezét, és már sétál. Mindennap hálát adunk érte – mondta nem kevés büszkeséggel Henrietta aki elárulta: Borbála 13 hónapos, korrigáltan 11. Vagyis bár már elmúlt az első születésnapja, a születésének a várt időpontja csak egy hónap múlva lenne.

Januárig kéthavonta jártunk koraszülött-gondozásra, de most már csak akkor kell majd utoljára visszamenni, ha elindul egyedül. Szülészetre, koraszülött osztályra vittünk fényképeket róla. De ha megyünk utoljára gondozásra, akkor megmutatjuk még egyszer mindenkinek.