izgalmas részletek

2021.01.10. 13:02

Fordulat: a kriminálpszichológus szerint B. László vagy profi, vagy nem ő gyilkolta meg VV Fannit

Már az FBI is dolgozik a gyilkossági ügyön, de az is lehet, hogy egy egyszerű ok miatt nem lett eredményes eddig a nyomozás.

Forrás: Bors

Egyre több részlet lát napvilágot a 2017. november 20-án eltűnt egykori valóságshow-hős, VV Fanni ügyéről, amelynek felderítésén már az FBI is dolgozik.

Egy kriminálpszichológus szerint két oka lehet a feltételezett gyilkos hallgatásának: B. László vagy el sem követte a bűncselekményt, vagy nagyon felkészült és fegyelmezett, ezért nem támogatja a felderítést. Végh József kriminálpszichológus szerint a bűntudat hiánya nagyban megnehezítheti a nyomozást – írja a Bors.

Lehet, hogy egyszerűen nincs elég erős bűntudata, így jól tudja fegyelmezni a gondolkodását és ezért nem árulta eddig el magát

– vélekedett a szakember.

Fotó: Bors archív

Noha B. László egyelőre mindent tagad, és azt állítja, nem ölte meg Novozánszki Fannit, de még csak nem is bántotta. A 35 éves vádlott azt vallja, hogy csak segíteni szeretett volna a magatehetetlen állapotba került sértettnek, aki túl sok pezsgőt ivott.

A magyar hatóságok és az FBI két ügynöke azonban pontosan feltérképezte, hol tartózkodott B. László Fanni eltűnése után. Amerikai profilalkotók és elemzők a telefonadatok végigkövetésével a szalkszentmártoni tavakhoz vezették vissza a mozgását.

Tarjányi Péter, biztonságpolitikai szakértő az ATV híradónak elmondta: ellenőrzési szempontból nagyon fontos, hogy a két vizsgálat ugyanarra az eredményre jutott.

Tarjányi úgy véli, az FBI hazugságvizsgálati tudásával, valamint technikai felkészültségével tud elsősorban a magyar hatóságoknak segíteni, mert olyan szoftveróriásokkal van kapcsolata, amelyekkel a magyaroknak nincs.

Fanni családjának ügyvédje, Lichy József a híradónak azt nyilatkozta,hogy a bizonyítási eljárás a vége felé jár, legközelebb februárban lesz tárgyalás, június végéig pedig valószínűleg meghozzák az első fokú ítéletet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában