Bulvár-celeb

2021.03.26. 06:05

Egyvalaki meglátogathatta Törőcsik Marit

Jordán Tamás annyira aggódott, hogy külön engedéllyel elintézte, hogy találkozhasson a kórházban betegeskedő színészlegendával.

Forrás: Bors

Hetek óta kórházban fekszik Törőcsik Mari, akinek állapotáról különböző pletykák keringenek, sőt a napokban a halálhírét is keltették a 85 éves legendának. Egyik legközelebbi barátja, Jordán Tamás azonnal a szívéhez kapott a hír hallatán, s rögtön tárcsázta a szombathelyi kórházat, ahol igyekeztek megnyugtatni, s a legnagyobb titokban egy rövid látogatást is engedélyeztek a számára – írja a Bors.

Nagyon megijedtem, mert mindenhol azt olvastam, hogy Mari meghalt, úgyhogy felhívtam a kórházigazgatót, aki azt mondta: „nyugodjak meg, akinek a halálhírét keltik, sokáig fog élni!”

– kezdte a Borsnak Jordán Tamás, akinek ezután külön engedéllyel, egyenesen a kórházba, Marihoz vezetett az első útja.

S bár a két barát csak pár percet lehetett együtt, mindketten feltöltekeztek a másik láttán.

– Jó volt látni Marit, s hála Istennek semmilyen komolyabb változás nem tapasztaltam rajta az elmúlt évekhez képest.

Őt eddig is rendszeresen bevitték a kórházba, – most egyébként azért, mert köhögött – és biztos, ami biztos, megfigyelés alatt tartják – árulta el a rendező, aki így, hogy saját két szemével látta és beszélt is a színésznővel, elengedte korábbi aggodalmait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában